Átvertek mindenkit: teljesen feleslegesen épül meg Paks II.

Elérte a 2000 megawattot (MW), vagyis a Paksi Atomerőmű beépített kapacitásával (2012,8 MW) összevethető a magyarországi összes napelem kapacitás. Ebből az ipari méretű naperőművek együttes teljesítménye 1361,3 megawatt a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (MAVIR) legfrissebb adatai szerint.

A magyarországi napenergiahasznosításban az ipari méretű (50 kW és az a feletti beépített teljesítőképességű) napelem parkok elterjedése a rendszerirányító statisztikai adatai szerint, 2015-ben vett komoly lendületet, amikor az előző évhez képest több, mint háromszorosára ugrott meg a beépített napelem kapacitás, de még így is, csupán 30,9 MW volt. Két évvel később, 2017-ben lépte át a 100 megawattos határt, tavaly megközelítette az 1000 MW-ot, az idén pedig az 1400 MW-os szintet. A MAVIR adatai azt mutatják, hogy a 2017-es beépített napelem kapacitás a magyarországi erőműpark összes beépített teljesítményének még mindössze 1,2 százalékát tette ki, ezzel szemben most december 1-jén, már 13,8 százalékos részesedésnél tartunk.

Ehhez jön hozzá az 50 kW alatti beépített teljesítőképességű,  háztartási napelemek együttes teljesítménye, mely 2015-ben lépte át a 100 MW-os szintet, a növekedés 2017-ben gyorsult fel, és az elmúlt három évben folyamatos volt, egészen a szeptember végén regisztrált 640,2 MW-ig. Így a kettő együtt

meghaladja a Paksi Atomerőmű kapacitását!

Mindehhez természetesen hozzá kell tenni, hogy ez az adat a beépített teljesítőképesség nagyságára vonatkozik, az időjárásfüggő, illetve a jellemzően alaperőművi technológiák, mint a nukleáris is, rendelkezésre állása nem összehasonlítható, egymást kiegészítő technológiákról van szó.

Az azonban elgondolkodtató, hogy messze nem járunk még ott, hogy teljes mértékben kiaknázzuk Magyarország napenergiában rejlő lehetőségeit, abban még mindig van növekedési potenciál, ami tovább csökkenthetné az ország energiafüggőségét. A kormányzat azonban a bevallottan soha meg nem térülő Paks II-re költi a pénzt, illetve a Mészáros Lőrinctől drágán visszavásárolt környezetszennyező Mátrai Erőműre. Ezeknek az összegeknek a töredékével lehetne további környezetbarát áramtermelési kapacitásokat szerezni Magyarországnak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!