Karácsony keresztülhúzhatja Orbán számításait – Erre a lépésre nem gondolt a miniszterelnök!

A magyar és lengyel kormány vétója, mely megakadályozza az unió következő hétéves költségvetésének, valamint a helyreállítási alapnak az elfogadását, veszélybe sodorhatja minden tagország jövőjét. Ennek a döntésnek a súlyos következményeit kerülné most ki Karácsony Gergely javaslata, melyet az unió felé terjesztene be.

A budapesti főpolgármester a thevip.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy sikerült kialakítaniuk Európa nagyvárosainak vezetésével egy erős szövetséget, melynek már közel 40 tagja van, és most azt szeretnék már elérni, hogy az Európai Unió fogadja el őket, mint tárgyalópartner, elsősorban a klímaváltozás elleni harcban.

Karácsony kiemeli, hogy a “magyar és a lengyel kormány megvétózta a helyreállítási alap felhasználásával kapcsolatos döntéseket, pedig a magyar gazdaságnak, Budapestnek, a zöld alapokra való átálláshoz mindenképpen kellene ez a forrás.

Hozzáteszi továbbá, hogy hiába csúsztat Orbán az unió által adott pénz kapcsán, valójában nem egy hitelről van szó. A támogatás révén Magyarország 2800 milliárd forinthoz jutna, ami családonként egymillió forintot jelentene.

“Hogy ez a segítség végre valahára ne az oligarchák zsebében landoljon, hogy ne a kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálja, ennek garanciáját az önkormányzatok bevonása jelenti.

Az, hogy a támogatás legalább a felét az önkormányzatokon keresztül osszuk el lakosságarányosan.

Az általunk kezdeményezett helyi népszavazásokat a veszélyhelyzeti törvény átmenetileg megakadályozza, de a B terven dolgozunk. Most, hogy Orbán Viktor és a lengyel kormány akadályozza, hogy az európai segítség eljusson a magyar emberekhez, meg kell tennünk mindent, hogy ezt a méltatlan vitát kimozdítsuk a holtpontról – áll a cikkben Karácsony véleménye.

A főpolgármester szerint elő kell állni egy új ötlettel az uniós döntéshozók számára:

“ha nem sikerül megállapodniuk a magyar és a lengyel kormánnyal, akkor ezt a pénzt tegyék be egy alapba, amire az önkormányzatok pályázhatnak a koronavírus-járvány gazdasági, társadalmi és ökológiai kárainak az enyhítésére”.

Ezt a megoldást látja elfogadhatónak Karácsony, aki szerint a magyar kormány hatalomféltésének nem láthatják kárát a magyar emberek, Európa vigyázhat az európai adófizetők pénzére a jogállami kritériumok betartásával, amire az önkormányzatok garanciát vállalnak”.

“Így indulhat az európai válságkezelés, amire Magyarországnak nagyon nagy szüksége van” – zárja sorait ebben a kérdésben a főpolgármester.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!