Gulyás megnevezte, ki a felelős Demeter uszításáért

Gulyás2

Az Orbán-kormány második emberét kolozsvári látogatása alatt kérdezték Demeter Szilárd antiszemita cikkjéről, ami miatt a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója még a Facebookról is letörölte magát.

Gulyás nem határolódott el Demeter szövegétől, sőt megpróbálta felmenteni azzal, hogy “nehéz lenne elvárni tőle, hogy higgadt legyen”. Hogy ezt mivel indokolta?

azzal, hogy donald tusk, az európai néppárt elnöke korábban csúnyákat mondott Orbán Viktorra.

Mint mondta: “most, amikor Európában komoly viták vannak, akkor higgadtságra lenne szükség, de ha a politikusok nem tanúsítják ezt a higgadtságot – gondoljunk arra összehasonlításként, amit az Európai Néppárt elnöke korábban a magyar miniszterelnökről mondott –, akkor nehéz ezt a nem politikus kultúrszereplőktől elvárni.”

A miniszter a kérdésre, hogy nem kellene-e Demeternek lemondania a cikk miatt, azzal válaszolt, hogy szerinte “általánosan több higgadtságra, mértéktartásra és kompromisszumkeresésre lenne szükség, ha az európai problémákat meg szeretnék oldani.”

Hogy értsük: Gulyás Gergely szerint az antiszemita kirohanások útjában tehát nem az alapvető emberi jóízlés, kulturáltság, civilizáltság áll, hanem a higgadtság, a mértéktartás.

A miniszter világképében ezek szerint az átlagembert csak egyetlen dühös epizód választja el a zsidózástól, az antiszemitizmustól.

Sok mindent megmagyarázna ez a Fidesz rejtett antiszemitizmusáról, amennyiben tényleg így gondolja.

Egy normális ember még dühében sem mondana, vagy írna olyanokat, mint amiket Demeter engedett meg magának. Nincs semmi, ami indokolhatná az antiszemitizmust. Azzal jönni, hogy Demeter írásáért bárki más felelős rajta kívül, pláne a Néppárt lengyel elnöke, az arcátlanság netovábbja. Ott tartunk, hogy a magyar kormány vezető tisztségviselője a nyílt náci retorikát sem hajlandó elítélni a tagjaitól, helyette inkább legközelebbi európai szövetségesét hibáztatja a saját médiájukban leközölt gyalázatért.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!