Rendkívüli döntés – A kormány segített legyűrni a tiltakozó diákokat!

Vidnyánszky Attila és Orbán Viktor

Hónapokig tartott a tiltakozás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) az új kuratórium ellen, melyet a járványhelyzet szakított félbe. A hallgatók blokádját és tiltakozását az egyetem új vezetése nem tudta legyűrni, azonban most a kormány megsegítette őket!

A 444.hu közlése szerint, egy péntek este kiadott tájékoztatásában közölte a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma, hogy a nemrég megjelent kormányrendelet alapján, a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítésének feltételei az Egyetemen nem állnak fenn, mivel továbbra is rendkívüli helyzet van érvényben.

A tájékoztató szerint a tanítást majd csak 2021 február 1-én tudják újraindítani, az intézmény vezetését pedig arra kérik, hogy

“intézkedjen a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévek során lehetőség szerint biztosítsák.”

A Vidnyánszky Attila vezette kuratórium egy szerdán kiadott kormányrendeletre hivatkozik, mely szerint a veszélyhelyzet idején, az egyetemek fenntartója érvénytelenítheti a félévet/tanévet, amennyiben valamilyen rendkívüli helyzet miatt nem lehet teljesíteni jogszerűen a tanulmányi kötelezettségeket. A Magyar Közlönyben megjelent 522/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet szerint, a rendkívüli helyzet okai az alábbiak lehetnek:

  • közegészségügyi ok,
  • közbiztonsági ok,
  • természeti csapás,
  • a tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül fenyegető, elháríthatatlan helyzet.

Vagyis a kormány az új rendelettel megteremtette a jogalapot arra, hogy a kuratórium felfüggeszthesse az oktatást a diákok által blokád alá vont egyetemen.

Ha ez a kormányrendelet nem jelenik meg, akkor Vidnyánszkyék jogtalanul és jogsértően tekintették volna semmisnek a félévet. Ezzel a lépéssel pedig végre sikerült valamelyest felülkerekedniük a kuratóriumot illegitimnek tartó diákok és oktatók mozgalmán.

Az SZFE hallagatói a kormányrendelet megjelenése után úgy tartották, hogy még ezzel sem tudnak majd mit kezdeni Vidnyánszkyék, mivel szerintük az egyetemen a felsorolt eshetőségek közül egyik sem áll fenn. Csütörtökön még azt írták, hogy a “Színház- és Filmművészeti Egyetem közössége a rendkívüli helyzet meghatározását értelmezve arra jutott, hogy intézményünkben nem áll fenn sem közegészségügyi-, sem közbiztonsági ok, sem természeti csapás, mely ellehetetlenítené a tanulmányi kötelezettségek jogszerű teljesítését. A tanév rendjét és a hallgatói jogok érvényesülését közvetlenül éppen a tanulmányi félév felfüggesztése, közvetve pedig az alapítványi átállás módja fenyegeti.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!