Megbuktatták Orbán haverját – önként távozik a hatalomból Lukasenka?

Augusztus elején minden jel szerint választási csalással nyerte meg Fehéroroszország államfői székét Aljakszandr Lukasenka, ami után szűnni nem akaró, távozását követelő tüntetéshullám indult el. A rezsim erőszakkal, kínzásokkal, letartóztatásokkal válaszolt, ám ez nem akadályozta meg a tömeget abban, hogy négy hónapon át folyamatosan tüntessen a diktátor ellen. A folyamatos nyomás úgytűnik, eredményre vezetett.

A fehérorosz helyzetből kitűnik, hogy bármennyire is átsző egy államot a hatalmon lévők korrupciója, bármennyire is kezükben tartják a propaganda médiát és az erőszakszervezeteket, nem lehet hosszútávon vezetni egy országot az állampolgárok ellenében. Ezt ismerte fel a fehérorosz elnök, amikor kijelentette, “Semmiféle alkotmányt nem szabatok magamra.

Az új alkotmánnyal én már nem fogok önökkel elnökként dolgozni. Nyugodjanak meg!”

Ezzel gyakorlatilag bejelentette, hogy békésen -már amennyire békésnek lehet nevezni az idáig vezető eseményeket- és önként távozik a hatalomból. Eddig semmilyen jelét nem adta annak, hogy feladná pozícióit, csak alkotmányreformot ígért a tüntetőknek, de részleteket nem árult el ezzel kapcsolatban.

A mostani mondatok viszont arról tanúskodnak, hogy az új alkotmány valószínűleg alapja lehet egy új, demokratikus működésnek, amiben viszont ő már labdába sem rúghat. Azt, hogy konkrétan mi vezetett a döntéséhez, csak sejteni lehet. Az erőszak ellenére folyamatos tüntetéshullám, az EU szankciók bevezetése, Oroszország megváltozott hozzáállása, az ellenzéket támogató Lengyelország valószínűleg mind együtt okozták azt, hogy Lukasenka érezte, hogy elfogy körülötte a levegő.

Ilyenkor amit tehet egy diktátor, szépen csendben lelép, majd csak akad egy haver, aki Budapestre menekíti és elszállásolja, volt már ilyenre példa.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!