Rettegnek a dolgozók az Operában! Zenével akarja legyőzni a vírust Orbán kultúrharcosa!

1126 Okovacs 4

Rettegve mennek az Operaházba az ott dolgozók, mivel az intézmény igazgatója a dühöngő járvány ellenére sem hajlandó leállítani a több órás tömeges próbákat. A Magyar Narancs szerint Ókovács Szilveszter nemrég azt mondta: a zene erejével fogják legyőzni a vírust. A dolgozók szakszervezete szerint rémisztő a helyzet.

A dolgozók hiába követelik a zenekari és énekkari próbák azonnali leállítását, az Operaház vezetősége erre nem hajlandó. Pedig a balettkar próbáit már egy hete le kellett állítani, miután a berendelt táncosok közül 29-en beteget jelentettek.

„Rémisztő a helyzet.”

Ezt egy hete írta Ókovács Szilveszternek a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete, utalva arra, hogy a Veszedelmes éden főpróbahetében reggel 8-tól este 7-ig folyamatosan dolgozik a stáb a Bánffy-teremben,

„mintha nem is venné senki tudomásul, hogy közben emberek százai halnak meg naponta.”

Az érdekvédők becslése szerint az Operaház kőbányai Eiffel Műhelyházában a múlt héten legalább 250-300 fő dolgozott egy műszakban. A zenekarnak is többórás próbákat kell tartania, előfordult, hogy egyszerre 90 zenész fújta teli torokból a hangszereit.

A képzelt beteg előadásához is 5-6 órás zenekari próbát tartottak. Ebben a darabban egyébként

Ókovács Szilveszter az abszolutizmus egyik ikonját, a Napkirály XIV. Lajost alakítja.

És tegyük hozzá: főigazgatóként is hasonlóképp viselkedik. A tomboló járvány ellenére ugyanis hallani sem akar a próbák leállításáról vagy felfüggesztéséről. Pedig a zenekarok, énekkarok, tánckarok próbái ontják a kiáramló levegőt és ezzel a vírusok cseppjeit is. Az Operaház főigazgatója azonban még csak nem is reagál ezekre az észrevételekre. Sajátos felfogásáról csak egy nemrég elmondott beszéde árulkodik. Egy közelmúltbeli Mahler-koncerten ugyanis

Ókovács Szilveszter kijelentette, hogy a vírust a zene erejével fogják legyőzni.

Ez a gondolkodás nagyjából azon a szinten van, mint amikor Kásler Miklós gyógyító erőt tulajdonított a Tízparancsolat betartásának. Az mindenesetre dermesztő, hogy Orbán Viktor olyan embereknek adott hatalmat, akik ezzel az őrült gondolkodással veszélybe sodorhatják a nekik kiszolgáltatott embereket. Ilyen helyzetben csak a nyilvánosság segíthet, ezért is fontos, hogy erről minél többen tudjanak…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!