Hónapokon át hülyítettek minket, most végre kiderült az igazság!

Lezárult egy hónapokig tartó folyamat, mely révén a kormány sikeresen bedarálta az egyik legnagyobb független lapot. Júliusban kirúgták az Index főszerkesztőjét, a hatalom felől érkező nyomás miatt pedig az egész szerkesztőség felmondott.

November 23-án azonban végre pont került az ügy végére: a Vaszily Miklós-vezette Indamedia-csoport bejelentette, hogy megvásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, ezzel pedig a lap az Indamedia-csoport tagjává vált.

A vásárlás révén eljutottunk oda, amiről ez az egész alapból is szólt:

az egyik legnagyobb kormányzati befolyás alatt álló médiavállalat, egyszerűen zsebre tette az Indexet.

Mostantól a lap tulajdonosa az a Vaszily Miklós, aki korábban az MTVA és az Echo TV vezérigazgatója volt, jelenleg pedig a TV2 elnöke, valamint a Mészáros Lőrinc médiabirodalmának menedzsere – közölte a 444.hu. Mivel már övé a lap 50 százalékának tulajdona, így kijelenthető, hogy

az Index is az orbáni médiagépezet egyik fogaskerekévé vált!

Ezt a tényt igazából már az elejétől kezdve mindenki sejteni vélte, hogy egyszerűen be szeretnék olvasztani az egyik legnagyobb független lapot, de mindeddig erősen tagadták a kormánymédiában.

Bayer Zsolt és műsorának vendégei is értetlenséget színlelve azt találgatták, hogy vajon kinek az érdeke lehetett szétverni az Indexet. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy Gyurcsánynak, a Momentumnak, a székely maffiának és igazából mindenkinek,

egyedül a Fidesznek nem állt érdekében a lap szétverése.

Dull Szabolcs, az Index korábbi főszerkesztője pedig pont a napokban mesélte el a Szabad Pécsnek, hogy “volt bizony olyan fideszes politikus, akihez maga Bodolai vitt el engem személyesen, hogy beszéljünk vele. És volt olyan kormányzati ember, akivel kapcsolatban éppen Bodolai kérte azt, hogy beszéljek vele telefonon.”

Bodolai László a lapot eddig tulajdonló alapítvány vezetője, aki azt hangoztatta, hogy az ő személye a garancia a lap függetlenségére, majd 3 hónappal a teljes szerkesztőségcsere után, átengedte a kiadó részvényeit a kormányközeli Indamediának.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!