FRISSÍTVE: újra bevezetik a vásárlási idősávokat – itt vannak a pontos időpontok

Orbán
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

A koronavírus járvány miatt az idősek vásárlási idősávjának ismételt bevezetését javasolták, ám a szabályozás más lesz, mint tavasszal volt.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiának mutatta be azt a javaslatot, mely szerint

visszatérhet az idősek vásárlási idősávja!

Novák szerint az a cél, hogy az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenjen, valamint csak hétköznapokon és olyan időpontban legyen, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma. E mellett az is elmondta, hogy fontos az is, hogy az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak.

A rövid tájékoztatásból azt szűrjük le, hogy valószínűleg a tavaszitól eltérően nem lesz kötelező az időseknek a nekik kijelölt idősávban vásárolni, ám rendelkezésükre fog állni egy sokkal biztonságosabb időszak, amikor jóval kevesebben tartózkodnak a boltban.

FRISSÍTÉS:

Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentette be, hogy

a korábbi javaslatból kormányrendelet lett: visszavezetik az idősek (65 év felettiek) vásárlási sávját.

Ez azt jelenti a kormányfő szavai szerint, hogy “az idősek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak, vagyis ebben az időszakban csak ők lehetnek a boltban. Hétvégén, szombat és vasárnap pedig 8 és 10 óra között érvényes ugyanez. A pontosság kedvéért: az idősek bármikor vásárolhatnak, de van egy védett idősáv, 9 és 11, illetve 8 és 10 óra között, amikor csak ők tartózkodhatnak a boltokban.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!