Erős üzenetet kapott Orbán Bidentől: nincs az a pávatánc, ami ebből kihúzná?

A Bloomberg és a New York Times értesülése szerint Joe Biden várhatóan

a félig magyar származású Antony Blinkent nevezi meg külügyminiszter-jelöltjének.

Az 58 éves Blinken 2015 és 2017 között külügyminiszter-helyettes volt, azelőtt pedig Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának helyetteseként dolgozott. Pályáját Bill Clinton kormányzata idején kezdte a külügyminisztériumban.

Bár jelölése mögött elsősorban az állhat, hogy évtizedek óta Biden egyik legközelibb külügyi bizalmasának számít, a kinevezés egészen biztosan nem jönne jól Orbán Viktornak, Blinken anyai ágon ugyanis magyar származású, apja, Donald Blinken pedig 1994-1998 között, a Horn-kormány idején az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt.

a félig magyar diplomata jelölése jelzés lehet Orbánnak: Biden rajta tartja a szemét, és pontosan tudja, mit művel Magyarországon.

Amennyiben tényleg Blinkent nevezi ki Biden, erős a valószínűsége, hogy a Fidesznek csuklóból meglenne rá a válasza: Blinken apja ugyanis a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Alapítványának nagy támogatója, a szervezet egy budapesti archívuma 2015-ben fel is vette apjának és második feleségének, Verának a nevét, ami így most a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Alapítvány Archívum nevet viseli.

A New York Times cikkében Blinkent a globális szövetségek híveként írta le, ami szintén erős jelzés lehet az évek óta a klasszikus szövetségek destabilizálásán fáradozó Orbánnak, hogy nehéz idők várnak rá.

Bővebben itt olvashatnak Blinkenről:

Mutatjuk, ki fog álmatlan éjszakákat okozni Orbánnak a következő években

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!