Szörényi Levente gyáván beleállt Bródyba: “helyette is szégyenkezem”

Szorenyi Brody Cover
Fotó: Válasz Online/Bognár Ádám Balázs

Szörényi Levente interjút adott a Fidesz-közeli Mandinernek. Az Illés egykori énekese éles kritikával illette egykori szerzőtársát, Bródy Jánost, amiért kiállt az autonómiájukért tüntető színművészetisek mellett.

Szörényi az SZFE körül kialakult helyzetet az 1990-es, “SZDSZ-es” taxisblokádhoz hasonlította.

“Szégyellem, hogy Bródy János is beállt a sorba, amikor felvonulási indulót írt a barikádozó hallgatóknak. Bródy akcionizmusát, amelyről képtelen még hetvennégy évesen is leszokni, nem tudom védelmembe venni”

– mondta Szörényi, aki szerint zenésztársa “eddig nem látott mélységekbe pengette le magát”, a „szabad ország, szabad egyetem” jegyében tüntető hallgatóknak írt csasztuskájával szégyent hozott magára és közös életművük jó részére, beleértve az István, a királyt.

Bródy János a hvg.hu-n keresztül reagált az őt ért gyáva kritikákra.

“Nem értem, mi történt Leventével, mert amikor egy hónapja az István, a király operai bemutatóján az Erkel Színházban együtt voltunk, még semmi baja nem volt”

– fogalmazott.

Szörényi az interjúban egyébként világpolitikai nézeteinek is hangott adott. A Joe Biden demokrata elnökjelölt által simán megnyert amerikai választásról, csatlakozva Donald Trump csalásról szóló hazugságaihoz, pl. úgy fogalmazott: épp Amerika “térdre kényszerítésének vagyunk szemtanúi”.

„Kennedy meggyilkolásával kezdődött, mert megpróbált belenyúlni a deep state dolgaiba. Trumpot, aki ellen négy éven át hőzöngött a világmédia fősodra, már le se kell lőni, szavazástechnikai trükkökkel kiszorítják”

– mondta.

Hozzátette: a kelet-európai bolsevizmus áttette a székhelyét nyugatra, és Amerikában már győzni látszik, míg itthon az Orbánt mindenáron eltakarítani kívánók “SZDSZ-módra kiáltoznak nyugati segítségért.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!