Van miért aggódnia Orbánnak: először előzte meg a Fideszt az ellenzék

Orbán

Van miért aggódnia a kormánypártoknak a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet által készített legújabb felmérés szerint. Az 1000 fős mintán végzett kutatás megállapította: míg a korábbi kutatások, felmérések azt mutatták, hogy a felnőtt népesség nagyjából 1/3-1/3-ad arányban támogatja a kormánypártokat és a hat ellenzéki párt (MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, DK, Jobbik) közös listáját, a mostani felmérés szerint

az ellenzéket már többen, az összes megkérdezett 40 százaléka támogatta, mialatt a kormánypártokat csak a 36 százaléka.

A felmérés a bizonytalanok körében is letaglózó eredményt mutatott a Fidesznek: ha csak kevesebb listára lehet szavazni, márpedig a hét elején keresztül vert választásitörvény-módosítás alapján ebbe az irányba mutatnak a dolgok, az ellenzéki közös lista támogatottsága 27 százalékos, a Fidesz-KDNP-é viszont csak 17.

A megkérdezetteknek markáns véleménye van a közös indulás részleteiről is:

  • A választók 58 százaléka, az ellenzéki szavazók 86 százaléka tartja szükségesnek, hogy a hat ellenzéki pártnak közös programja legyen a választásokra.
  • Az összes megkérdezett 62 százaléka úgy vélekedik, hogy csak az lehet az ellenzék közös jelöltje, aki elfogadja a közös programot. Az ellenzéki szavazók 80 százaléka osztja ezt az álláspontot.
  • A választók 57 százaléka az egy közös listát támogatta, és csak 18 százalékuk gondolta jobbnak a több listát. Az ellenzéki szavazók 78 százaléka szavazna az egy közös ellenzéki listára, csupán egytizedük preferálta a több listát.
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!