Orbánék a legnagyobb válságban sem képesek az emberek megsegítésével foglalkozni!

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benkő Vivien Cher

Hiába a járvány miatti gazdasági visszaesés, hiába vesztették el sokan az állásukat, vagy esett vissza a bevételük, a kormány ezeknek a nehéz helyzetben lévőknek a megsegítése helyett, inkább másra szórja el a pénzt!

Mint arról korábban beszámoltunk, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be még nyáron, hogy Hajdúnánáson fog megépülni az a motorpálya, mely a MotoGP futamainak megrendezésére is alkalmas lesz.

Erre akkor a kormány mintegy 65 milliárd forintot szánt!

Az előzetes számítások szerint is veszteséges létesítményre, most a kormány döntése alapján, még több pénzt fognak költeni az adófizetők pénzéből – közölte a 444.hu.

Pénteken tették közzé a Magyar Közlönyben, hogy a nemzetközi viszonylatban is kiugróan magas összegből megálmodott versenypályára a kormány további 800 millió forintot biztosít. Ezt az összeget a MotoGP-pálya megvalósításához szükséges ingatlanok megszerzésére, valamint annak beruházásra alkalmas területté nyilvánítására fordítják majd.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!