Újabb titokra derült fény – Ezt próbálják évek óta rejtegetni!

Hiába döntött a bíróság arról, hogy a felcsúti alapítványnak ki kell adnia a TAO-támogatásból származó pénzek elköltésének minden dokumentumát, a Mészáros Lőrinc közeli fociakadémia ennek évek óta nem tesz eleget. Most azonban sikerült előrelépést tenni az ügyben, melynek révén érdekes adatokra derült fény!

A Demokratikus Koalíció két tagja szerdai sajtótájékoztatójukon jelentette be, hogy újabb fejlemények történtek az évek óta húzódó felcsúti TAO-ügyben.

“Évek óta megteszünk mindent, hogy hozzáférhessünk azokhoz az adatokhoz, aminek a kiadásáról a bíróság már döntött” – közölte Varju László, a párt alelnöke a végrehajtó iroda előtt tartott sajtótájékoztatón, mivel a fociakadémia nem hajlandó önként átadni a bíróság által kiperelt iratokat.

A most megszerzett néhány száz oldalnyi dokumentum csupán három hónapnyi számlákat fednek le, ezek pedig közlekedésről, étkeztetésről szólnak, Varju szerint azonban a valóság hiányzik belőlük.

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja felhívta a figyelmet arra, hogy

az alapítvány 67 milliárd forintnyi közpénzt herdált el az elmúlt években!

“Ezeknek a számláknak a másolatait kellett volna átadnia Mészáros Lőrincnek, ahogy ezt a Kúria ítélete is kimondta, de nekünk kell futkosni, hogy kapjunk bármit is. Ma összesen három hónapnyi számlát adtak át. Egészen elképesztő, amit ezek a számlák tartalmaznak!” – jelentette ki a párt elnökségi tagja, aki hozzátette:

az alapítvány számlái szerint 7000 darab Túró Rudit vásároltak,

miközben vannak olyan magyar családok, ahol a gyerekek örülnek, ha hetente egyszer kapnak otthon ilyesmit.

Ez a felcsúti alapítvány a magyar emberek pénzét ilyen luxustermékekre költi. Több, mint egymillió forintért vásároltak harcsát, több százezret költöttek gyógyszerekre, és szintén több százezret WC-papírra. Félmillió forintot adtak ki süteményekre és szintén ilyen összeget Fornettire” – jelentette ki Ráczné Földi Judit.

A párt elnökségi tagja végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mészáros Lőrinc közeli fociakadémia elherdálja a magyar emberek pénzét, amit kórházakra, iskolákra is lehetne költeni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!