Orbán vereségét hozhatja a kapkodás: ekkorát még sosem fogott mellé a kormányfő

Tévedhetetlennek hitt vezér akkora hibát vétett, ami akár jelentősen befolyásolhatja is a 2022-es választás kimenetelét. Kormányzás helyett haditerveket szőtt, vezényelgetett, most mindez a nyakába omlik.

Régóta napirenden vannak azok a témák, amelyek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy az egészségügy talpont tudjon maradni. Orbán kormányzásának az elmúlt kilenc évében a kórházi infrastruktúra fejlesztésére fordított figyelmet, arra érkezett EU-s támogatás.

Azonban az orvosok, ápolók bérét, a fenntartást, a műtétek finanszírozását mind adófizetői pénzből kellett volna finanszírozni, ahhoz viszont nem fűlt a foga. A koronavírusjárvány viszont bebizonyította, hogy lépni kell, különben zuhan a rendszer. Orbán most sem hazudtolta meg magát, szombaton bejelentette az orvosi béremelést és a hálapénzek kivezetését, hétfőn pedig már az országgyűlés elé is került a törvénytervezet. Közben szépen, csendben

átverte az egész orvostársadalmat!

Egyrészt nem a megállapodott bértáblát fogadták el, másrészt szigorúan szabályozták, hogyan és miként dolgozhat egy orvos magánpraxisban, ha dolgozik az állami ellátásban. Nagyjából sehogy. Míg a végcél, a magán és állami ellátás szétválasztása teljesen támogatható, addig azt látni kell, hogy ezt nem lehet 3 nap alatt levezényelni. De tudjuk, Orbán haditervben és csapatmozgásokban gondolkodik. Amire viszont nem gondolt, hogy a válaszút elé állított orvosok választottak,

egy hét sem telt el, és elkezdődött az orvosok elvándorlása az állami kórházakból!

A magántulajdonban lévő egészségügyi központokból érkeznek a hírek, hogy az orvosok érdeklődnek , milyen lehetőségeik vannak, ha feladnák állásukat az állami kórházban. Ez viszont azt eredményezi, hogy az állami kórházakban osztályok szűnhetnek meg, és eljöhetnek a kormányok által oly rettegett kórházbezárások. Amiről senki nem beszél, az két lényeges kérdés:

  1. Változnak e a kórházaknak adott térítési összegek az egyes ellátásokért, ha nem, akkor miből lesz finanszírozva az új bér?
  2. Ha nem marad elég orvos az állami szférában, kibővítik-e majd azoknak az ellátásoknak a körét, aminek állami finanszírozására leszerződhet egy magánpraxis is?

A kapkodás sok jóra nem vezetett, ellenben rengeteg konfliktust szült. A kormány és a Magyar Orvosi Kamara közötti kisimulni látszó viszony újra feszült lett, az ápolók és az orvosok is újra egymásnak ugrottak, de a háziorvosok is joggal háborodtak fel,akikre a béremelés egyenlőre nem vonatkozik, ugyanis vállalkozásban végzik a tevékenységüket.

teljes politikai kudarcnak tekinthető az, amikor egy sikertörténetnek induló száz százalékos orvosi béremelésből elégedetlenség, és romló szolgáltatási színvonal képe kezd kibontakozni.

Ez akár Orbán 2022-es vereségének a megalapozója is lehtet!

Ugyanis már nincs annyi idő a választásokig, hogy a korrekciók és módosítások úgy fussanak át a rendszeren, hogy közben a kedélyek is lenyugodjanak, és az állampolgárok is pozitív változást tapasztaljanak. Nem hiába szokták a nagy rendszerek reformját egy-egy kormányzati ciklus elején elkezdeni, és egy ciklusban maximum egy rendszerhez hozzányúlni. Az MTA kutatóhálózatának a szétverése nem befolyásolta az emberek nagyrészének mindennapjait. Ez pedig minden családot érinteni fog. Ez lehet Orbán Waterloo-ja.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!