Megszólalt Soros György – Orbánnak nem fog tetszeni az, amit mondott!

A kép forrása: Népszava

Az Európai Unió több magyarországi törvénymódosítást is vizsgál, melyek szerintük megsértik az uniós jogokat, ilyen például a felsőoktatási törvény 2017-es módosítása, melynek hétfőn született meg az ítélete.

Az EU Bírósága a Lex CEU-nak is nevezett módosítással kapcsolatban meghozta ítéletét, eszerint pedig Magyarország megsértette az uniós jogot!

Győzelem az EU alapvető értékeinek, de a CEU-nak már túl későn született

– közölte Soros György az Euronews-nak adott interjújában.

Az egyetem alapítója szerint már nem tudna visszaköltözni Magyarországra a CEU, mivel az érvényben lévő törvények nem felelnek meg az akadémiai szabadság követelményeinek.

Soros György kiemelte továbbá azt is, hogy

a magyar kormány jelenleg is folytatja az EU jogainak tiprását, ennek pedig legutóbbi áldozata a világhírű Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Továbbra is folyik arról a vita az EU-ban, hogy miként biztosítsák, hogy az uniós támogatásokat a tagállamok a jogállamisággal összhangban használják fel. A 444.hu közlése szerint az amerikai üzletember ezzel kapcsolatban felszólította az EU-t, hogy legyen Magyarország a “tesztalany”.

A Bécsbe költözött CEU hamarosan leköszönő rektora is nyilatkozott az EU Bíróság ítélete után. Michael Ignatieff kijelentette, hogy “a bírósági döntés lehetőséget biztosít arra, hogy a Budapesten működő campus továbbra is Magyarország felsőoktatásának fontos része maradjon”. Az egyetem vezetői azt is bejelentették továbbá, hogy a Budapesten megmaradt campuson nyitnak majd egy új egyetemi intézetet, a CEU Demokrácia Intézetet, ami kifejezetten a demokráciát fogja kutatni, és tovább viszi az egyetem bizonyos programjai.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!