Újabb súlyos csapást mért Orbánra az Európai Bíróság

Orbán

Miután nyáron elkaszálta a civil törvényt, most újabb súlyos csapást mért a magyar kormányra az Európai Bíróság. Kedden kimondták: sérti az uniós jogot a magyar nemzeti felsőoktatási törvény 2017-es módosítása (ismertebb nevén lex CEU),

“ezért ezeket a rendelkezéseket meg kell semmisíteni.”

A bíróság szerint a törvénymódosítás sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt, a tudományos élet szabadságára, a felsőoktatási intézmények alapításának szabadságára és a vállalkozás szabadságára vonatkozó rendelkezéseket. Mint ismert, a törvényt 2017. április 4-én szavazta meg a parlament. Három héttel később az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel szerintük a törvény korlátozza a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát. Ebben a perben hozta meg most a döntését a Bíróság.

Ezen kívül azt is rögzítették, hogy a törvény sérti a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében kötött szolgáltatások kereskedelméről szóló általános egyezményt (GATS-egyezmény) is, mivel sérül a belföldi és külföldi szolgáltatókra vonatkozó egyenlő bánásmód elve.

Az ítélet értelmében a magyar kormánynak a vitatott részeket

vissza kell vonnia.

Ha ennek nem tesznek eleget, az Európai Bizottság pénzügyi szankciók kiszabására is javaslatot tehet.

A 2017-es törvényjavaslat ellen néhány éve több ezer vezető külföldi tudós, közgazdász és Nobel-díjasok is felszólaltak. A törvénymódosítás megszavazása után öt nappal csaknem százezren tüntettek a döntés ellen Budapesten, ami azóta is az egyik legnagyobb tüntetés volt az elmúlt 10 évben.

Ceu
A CEU-ért tüntetnek Budapesten 2017. április 2-án. Fotó: 24.hu

Habár a CEU később teljesítette a törvénymódosításban foglaltakat, a működésüket garantáló, az Egyesült Államokkal kötött nemzetközi szerződésüket a kormány nem volt hajlandó aláírni, emiatt az egyetem vezetősége 2018. december 3-án bejelentette, hogy amerikai akkreditációjú képzéseiket 2019 szeptemberétől már nem Budapesten, hanem Bécsben indítják el.

A CEU közben jelezte, hogy kedden délután négykor egy sajtótájékoztató keretében reagálnak a bíróság döntésére. A tájékoztatóról később mi is beszámolunk.

A Bíróság részletes indoklását ITT olvashatják el.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!