Átverték az orvosokat: utolsó pillanatban húzták ki a lábuk alól a talajt

Kép: Illyés Tibor / MTI

Szombaton Orbán Viktor egy Facebook posztban arról biztosította az orvostársadalmat, hogy csont nélkül elfogadja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) bértábla javaslatát, és az hétfőn már a parlament elé is kerül. Oda került, de nem úgy, és nem annyi.

A hétfőn megjelent törvénynek azonban semmi köze nem volt az előzetes egyeztetéseken rögzített javaslathoz. A törvényben lévő bértábla nem tesz különbséget a rezidensek és a szakorvosok között, csak az eltöltött éveket veszi figyelembe, és ráadásul a munkáltatónak ad egy plusz-mínusz 20 százalékos eltérítési lehetőséget is. ennél is súlyosabb, hogy úgy nyúltak az orvosok jogállásához, hogy

az a roskadozó egészségügy teljes összeomlásához vezethet!

Ugyanis a törvény engedélyhez köti a másodállást, ami hosszútávon valóban közös cél, hogy egy orvos csak egy helyen dolgozik, de ha ma kiesnek a magánrendelések, akkor az sem ember, sem hely nem lesz az ellátásra, mert jelenleg a magánrendelések látják el sokszor azt a feladatot, amit az állami rendszer már nem bír el, lásd várólisták.

“Az egész törvény úgy ahogy van, kuka!”

– mondta Kunetz Zsombor  orvos, egészségügyi szakértő az ATV műsorában. Miközben Gulyás Gergely tegnap este lenyilatkozta, hogy a MOK elfogadta a törvényjavaslatot, mert minden téren az van benne amit kértek, az igazság az, hogy a kamara jelezte a minisztériumnak, hogy 4,5 óra kevés egy ilyen nagy változásokat okozó törvényjavaslat érdemi véleményezésére, vannak pontok, amik finomításra szorulnak és

vannak pontok amik már első olvasatra is elfogadhatatlanok!

Hétfőn este az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága tárgyalta a tervezetet, és még ott is módosításokat eszközöltek, így egyenlőre teljes a káosz, hogy az eredeti kamarai javaslatból mi maradt bent és mi került ki. Egy biztos, a magánellátások egy lépcsőben való kivezetése a rendszerből katasztrófához vezethet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!