Észak-Koreában csak pislognak: tanulmányútra jönnének az MTVA-hoz

Fotó: MTI/EPA

Évek óta tapsztaljuk a közszolgálati televízió kormányzati propagandának való alárendelését. Ám a szint, amit most megütöttek, inkább az ázsiai diktatúrára emlékeztet, nem pedig egy európai demokráciára.

Az egykori Soros-ösztöndíjas Bende Balázs a Világ című műsorát tavasszal 26 millió forintért vette meg az MTVA. A külső gyártású műsorban pedig nem fogják elhinni ki a legfőbb gonosz: természetesen Soros György. Hiába,minden jó tett elnyeri méltó büntetését.

Bende legutóbbi műsorának kommentárja simán lemehetett volna akár Észak-Koreában, csak a megfelelő szavakat kell kicserélni, a magyra kormány helyett Kim Dzsong Un-t használni, Brüsszel helyett az USA-t emlegetni, liberális demokrácia helyett pedig a kapitalizmust szapulni:

“Persze egyvalamiben biztosak lehetünk: a magyar kormány és szövetségesei mindent megtesznek majd, hogy a sorosisták legújabb haditerve elbukjon. De innen is üzenjük Jourova asszonynak, hogy a magyarok nem csak képesek, de akarnak is felelősségteljesen szavazni, és voksaikat demokratikus jogaikkal élve, tudásuk, mondhatni bölcsességük legjava szerint adják le azokra, akiket megbíznak érdekeik képviseletével, és ha Jourova asszony szerint ez beteg demokrácia, akkor talán neki kellene orvoshoz mennie.”

 

Természetesen van még szó brüsszeli maffiademokráciáról, magyar ellenes NGO-król, Soros-brigádokról és minden, a Fidesz párhuzamos univerzumában létező őrületről. Mindezt 26 millió forintért, a mi pénzünkből.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!