Leleplezték a kormányt – Fontos információkra derült fény!

Kép: MTI

A kormány nem épp az átláthatóságáról híres, minden egyes szerződést és adatot úgy kell kiszedni belőlük. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig mindent el is követ annak érdekében, hogy ne maradjanak megválaszolatlan kérdések.

Közérdekű adatigényléssel fordult a kormányhoz Ujhelyi, hogy megtudjuk, összesen mennyiért, és hány darab koronavírus kimutatására alkalmas tesztet vásárolt a kormány. Az egészségügyi beszerzéseket egyébként nem az egészségügyért felelős tárca intézte, hanem a külügyminisztérium, válaszukból pedig kiderül, hogy

2.043.280 darab tesztet szerzett be a kormány, melyeknek ellenértéke 9.580.639.177.- forint volt, vagyis egy teszt ára nagyjából 4700 forintra jött ki.

Az MSZP EP-képviselője azt is kiderítette, hogy a kormány a következő cégektől szerezte be a teszteket: Pro Concept Kft., GR Technologies, Clinomix Inc., Speciál99 Külkereskedelmi Kft., Primer Design Ltd.

Ebben pedig az az érdekes, hogy “van olyan vállalkozás ezek között, amely a cégadatai szerint alapvetően ingatlanértékesítéssel foglalkozik, egy másik pedig az Orbán-kormánynak fontos azeri ügyekben tűnt fel” – írta Ujhelyi a bejegyzésében, majd hozzátette:

A tesztek a beérkezést követően az Állami Egészségügyi Ellátó Központ részére kerültek átadása, arra a kérdésemre, hogy ezeket a teszteket értékesítette-e a kormány, illetve a minisztérium magáncégeknek is, az a válasz érkezett:

az eszközök értékesítését illetően közérdekű adat még nem keletkezett.”

Ujhelyi szerint egyébként, “egy ilyen súlyos járványhelyzetben különösen problémás, hogy a sokmilliárd forintnyi közpénzből történő vásárlások nem a teljes és proaktív transzparencia mellett zajlanak”.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!