Kattanhat a bilincs a fideszes képviselőn – most nem fogja megúszni

Forrás: Facebook/Szabó Zsolt

Nem először keveredik botrányba Szabó Zsolt fideszes honatya. Legutóbb 2018-ban jelentette fel Tóth Bertalan az MSZP elnöke, mert gyanús volt, hogy 4,86 millió dollár, több mint egymilliárd-kétszáz millió forint van egy olyan offshore cég bankszámláján Belize-ben, amelynek igazgatója Szabó és felesége.

Szabó akkor kimosakodott a bonyolult céghálózat gyanús dolgain, bár Polt Péter is elismerte, hogy “okirati bizonyítékok” vannak az offshore számlán parkoltatott pénzről. Most újabb botrány van kialakulóban, mert elrendelték a nyomozást Szabó heves megyei körzetében is a Boldog-módszerrel történő csalás miatt. Sőt, a gyanúból alapos gyanú lett a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság levele alapján, melyet Hadházy Ákos független képviselőnek küldtek.

Igen gyanús az a tény, hogy 18 településen ugyanazokat a cégeket hívták meg ajánlattételre közbeszerzéseken. Ezek közül legtöbbször egy papíron turbinagyártással foglalkozó cég nyert, pedig energetikai felújításokról, építkezésekről szóltak a tenderek.

Valószínűsíthető, hogy ezek a közbeszerzések a Boldog István körzetében tapasztalható mintára lettek elkészítve és egyeztetve, nyilvános adatok alapján pedig az is állítható,

hogy Szabó Zsolt részt vett a szervezésben.

Szabó Zsolt nem az első országgűlési képviselője a Fidesznek, aki ellen nyomozás folyik, a fentebb említett Boldog István mellett Simonka György ellen is készült vádirat, és a Voldemort-ügyben megismert Mengyi Roland kezét is elengedte a Fidesz. Ez azért még jelentősen messze van Pokorni Zoltán mai napig fülünkbe csengő mondatától, miszerint aki belenyúl a közös kasszába, annak le kell vágni a kezét.

Mindenesetre az egyre szaporodó ügyek azt jelzik, hogy már akkora lehet a korrupció a párt képviselői között, hogy Orbán már nem tud másképp rendet tartani, csak azzal, hogy kitesz a kirakatba egy-két lúzert, akikkel példát statuál.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!