Bődületesen nagy hülyeséggel tért vissza a kormánypárti alkotmányjogász

Fotó: Ronald Zak/PA

Tavaly a köztévében alakított hatalmasat a kormánypárti jogász, most pedig a HírTv-ben láthattuk viszont ifj. Lomnici Zoltánt.

A jogász korábban a köztévében mondta fel kérésre a kormánypropagandát. Lomnici akkor azt fejtegette, hogy az ellenzéki képviselők MTVA székházas akciója mennyire jogszerűtlen volt, majd a riporter jelezte neki, ki kéne emelnie, hogy az őrök védték az épületet, így Lomnici megint nekifutott a dolognak és újra felmondta a szöveget az elejétől, kiegészítve a kért információval.

A 444.hu közlése szerint most pedig a HírTv képernyőjén láthattuk újra a kormánypárti jogászt, aki egy elképesztő gondolatmenetet tolt végig:

Hiába történt 2010-ben rendszerváltás, “ahhoz évtizedeknek kell eltennie, hogy valamiféle elitcsere legyen” – közölte Lomnici, majd hozzátette:

“Mi, ezt sokszor kijelentettük már, de a nemzeti oldal – ha tetszik – ellenzékben van.”

A jogász természetesen a nemzeti oldal alatt a Fideszt érthette, és szerinte bár a baloldal jelenleg romjaiban hever, a mögötte lévő erők azonban nem!

“Tehát ez a nemzeti, forradalmi, fülkeforradalmi – ahogy szokták, ugye, becsmérelni, aposztrofálni –, újjáébredő polgári oldal, ez még mindig olyan ellenzéki szerepkörbe kényszerül, amelyet egyébként érdemtelenül, a három kétharmad után nem kellene.”

Lomnici itt már azt a szóhasználatot is a baloldal számlájára írja, hogy 2010-ben a kormánypárt “fülkeforradalmat” hajtott végre, pedig ezt korábban Orbán Viktor mondta.

A jogász kijelentésében nem csak az sántít, hogy a kormánypárt kétharmaddal is ellenzékben kénytelen kormányozni az országot, de a baloldal romokban heverése sem igazán állja meg a helyét, ezt bizonyítja például a tavaly őszi önkormányzati választás is, ahol a kormánypárt elvesztette a főváros vezetését..

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!