Orbán folytatja a bosszúhadjáratot – Nehéz helyzetben az ellenzéki városok

Tavasszal szinte kivétel nélkül nehéz helyzetbe kerültek a települések, mivel a járvány elleni védekezésre hivatkozva, a kormány jócskán visszavágta az önkormányzatok pénzügyi forrásait. A helyzetet kihasználva a kormány azonnal elkezdett mutogatni az ellenzéki vezetésű településekre, hogy nem kezelik jól a válságot!

Mivel a kormány sarca mellett még az iparűzési adóból és az idegenforgalmi adóból is kevesebb bevételük volt az önkormányzatoknak, sok település került csőd közeli állapotba.

Ezt az áldatlan állapotot próbálja most meg korrigálni a kormány azzal, hogy bizonyos önkormányzatok egyedi támogatásokat kapnak. Az Mfor.hu arról írt a szerdai kormányhatározat alapján, hogy hét település között osztanak szét összesen 354 millió forintot, melyeket egyedi szempontok alapján választottak ki, valamint azt is megszabták, hogy mire használhatják fel a nyertes települések a kormánytól kapott pénzt.

Meglepő (vagy talán annyira mégse), de a kiválasztott települések között egyetlen olyat sem lehet találni, amely kimondottan ellenzéki vezetésű lenne!

Esztergomot, Piliscsabát és Mórahalmot fideszes polgármestert, míg a másik négy településen független vezetőt választottak ősszel.
De a nyertes önkormányzatok se kapnak egységesen ugyan annyi pénzt. A legtöbbet Esztergom kapta, összesen 150 millió forintot, melyet útfelújításra és parkolóépítésre költhet, a csőd szélén álló Szakoly, ezzel szemben csak 75 milliót kapott adósságrendezésre.

7VBKp4y6DtA7Ej9ns
Forrás: Magyar Közlöny 2020. évi 202. szám
Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!