Orbán magasról tesz mindenre – Még a saját tanácsait sem fogadja meg!

Nyugati országok vezetőivel ellentétben, Orbánék nem próbálnak meg jó példát mutatni a társadalomnak. Ha megnézünk egy külföldi híradást, ott az ország vezetőin láthatunk arcmaszkot, itthon azonban a magyar kormánynak úgy látszik derogál ezt hordani.

A példamutatást Orbán azzal fejelte most meg, hogy egy nappal azután, hogy a vírus külföldről való behurcolásának veszélyeiről tartott kiselőadást,

fogta magát, és külföldre utazott.

Az egyre emelkedő magyarországi fertőzöttek miatt szombaton összeült az akciócsoport, melyet követően Orbán Facebook-videójában arról beszélt, hogy “az ajtónkon kopogtató” második hullámot meg kell fékeznünk, ami miatt komoly intézkedéseket kell hoznunk,

és elsősorban azt kell csökkentenünk, hogy behurcoljuk a vírust az országba.

Hozzátette: képesek vagyunk arra, hogy ha összefogunk, mint tettük azt a járvány első hullámakor, akkor a járvány második hullámát is meg tudjuk fékezni – közölte a 444.hu.

Az összefogás olyannyira sikerült Orbánnak, hogy vasárnap elutazott a szlovéniai Bledbe, ráadásul a magyar miniszterelnök annyira magasról tesz a példamutatásra, hogy Janez Jansa kormányfőt kézfogással és maszk nélkül köszöntötte!

Ezt bizonyítja a Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett kép is:

7UtO4Njuprd51JIsCs
MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Vivien Cher Benko

Orbán egyébként részt vesz a 15. Bled Stratégiai Fórum nemzetközi konferenciáján, amitől úgy látszik még a járványveszély sem tántoríthatja el.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!