Orbán magára maradt – Szinte már csak ő nem állt ki a demokrácia mellett!

Hatalmas indulatokat és nemzetközi felháborodást váltott ki a Fehérorosz elnökválasztás, melyen ismét fölényes győzelmet aratott Aljakszandr Lukasenka. A választást követően több ezren az utcára vonultak Minszkben, mivel szerintük csalással tudott csak nyerni Lukasenka. A tüntetéseket a helyi rendvédelmi szervek szétverik, megakadályozva ezzel, hogy hangot adjanak felháborodásuknak.

A napokban egyre több ország vezetője ítélte el a fehérorosz eseményeket, és Orbán legfőbb szövetségesei is sorban hangot adnak ennek.

Andrej Babis cseh miniszterelnök kijelentette, hogy nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett kell megismételni a fehéroroszországi elnökválasztást, a pénteki Twitter bejegyzésében hozzátette, hogy mindaddig, míg ez nem történik meg, fenn kell tartani az országgal szembeni szankciókat.

A cseh miniszterelnök egyeztetett már Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel is, akivel közösen fogják Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének javasolni, hogy sürgősen tartsanak az EU állam- illetve kormányfői videokonferenciát a fehérorosz választás miatt – közölte a 444.hu.

Bejegyzésében Babis arról is írt, hogy megnézett néhány videót a tüntetésekről, ahol azt látta, hogy a “gyáva és agresszív rendőrség” védtelen embereket ver meg, hozzátette, hogy reméli, ezek már a diktatórikus rezsim utolsó órái.

Orbán másik szövetségese, Janek Jansa is kiállt a fehérorosz tüntetők mellett, mikor csütörtökön az amerikai külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az egyetlen békés megoldást a választás megismétlése jelentené, melyen nemzetközi megfigyelők is részt vesznek.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pedig már a hét elején kezdeményezte az uniós csúcs összehívását a Fehéroroszországban kialakult helyzet miatt.

A magyar kormány ezidáig nem ítélte el a fehérorosz eseményeket,

egyedül Szijjártó Péter szólalt meg az üggyel kapcsolatban, de ő is csak annyit mondott: “abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek, amelyek nem lehetetlenítik el Belarusz és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem”.

De nem csak országok vezetői bírálták Aljakszandr Lukasenka győzelmét, már az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP (Youth of the European People’s Party) is közleményt adott ki, melyben a belarusz elnökválasztást és az utána következő eseményeket is elítélték.

Magyar részről azonban sem a Fidelitas, sem az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nem adott ki hasonló állásfoglalást.

Orbán Viktor pedig épp a fehérorosz elnökválasztást megelőzően került közelebb Lukasenka fehérorosz elnökhöz, mikor a magyar miniszterelnökök közül elsőként tett hivatalos látogatást Minszkben. Akkor arról beszélt, hogy “a két nép és a két ország sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk”. Valamint kiállt amellett is, hogy eltöröljék az uniós szankciókat.

Aljakszandr Lukasenka pedig azt mondta, hogy

Fehéroroszországnak Magyarország a legközelebbi partnere az EU-ban, “mindenki másnál jobban megért bennünket”.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!