Ez országosan mindenkit érint – Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha vásárolni akarunk!

Nemrég tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Közölték azt is, hogy ebben az időszakban az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett a legtöbbet.

Az átlagkereset, valamint a nyugdíjak emelése azonban ismét lemaradt a fogyasztói átlagárak növekedéséhez képest, így jóval mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha vásárolni megyünk.

Júliusban az élelmiszerárak átlagosan 7,8 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, ezen belül pedig az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs) ára nőtt a legdrasztikusabban, 17,1 százalékkal kérnek értük többet.

  • a párizsi és a kolbász 16,1 százalékkal,
  • a cukor 14,5 százalékkal,
  • a szalámi, szárazkolbász és sonka 11,5 százalékkal,
  • a tojás pedig 8,9 százalékkal lett magasabb tavaly július óta.

A szeszes italok és a dohányáruk átlagára is jócskán megnőtt, jelenleg 6,3 százalékkal magasabbak mint tavaly ilyenkor, ezen belül pedig a dohányáruk emelkedtek a leginkább, a jövedékiadó-emelés miatt 9,7 százalékkal.

A KSH közlése szerint azonban nem csak tavaly júliushoz mérve lett mindennek az ára magasabb, de még az előző hónaphoz képest is 1,1 százalékkal megnőttek a fogyasztói átlagárak.

A friss hazai és déligyümölcsök 3,3, az idényáras élelmiszerek és az étolaj 2,2, a tojás 1,9, a tej 1,3, a kenyér 1,0 százalékkal lett drágább egy hónap alatt, azonban a burgonya 6,4, illetve a sertéshús 3,9 százalékkal olcsóbb lett.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!