Elképesztő pofátlanság amit csinált – Megmutatta, hogy ő se különb a többinél

Kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Kinevezése óta először sikerült megszólaltatnia az RTL Klub Híradójának Rácz Zsófiát. Az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár rövid interjújában kijelentette:

Azt az elvet vallom, hogy akkor nyilatkozok, akkor beszélek valamiről, miután már valamit letettem az asztalra. Jelenleg még a munka fázisa zajlik,” majd szabadkozni kezdett a csatorna riporterének, hogy ezidáig nem sikerült vele összeegyeztetni egy interjút.

“természetesen, sajnálom, hogy ha ebből volt félreértés, vagy nehézség, de ahogy most is Önnel, bármikor nagyon szívesen” válaszol a kérdésekre.

Rácz Zsófia 22 évesen lett helyettes államtitkár úgy, hogy akkor még nem volt meg a diplomája, ezért pedig a kormány kénytelen volt törvényt módosítani.

Mikor az RTL munkatársa afelől érdeklődött, hogy mit szól a kormánypárt kinevezése miatti törvénymódosításához, Rácz azt felelte:

“nekem nagyon erős küldetéstudatom van azzal kapcsolatban, hogy a fiatalok hangját képviseljem, az ő hangszórójuk legyek, és megtisztelő, hogy ezt egy ilyen pozícióból tehetem.”

A riporter jelezte, hogy nem válaszolt a kérdésre, majd megkérdezte a helyettes államtitkárt, hogy ő is bakinak tartja-e az ügyet,

erre Rácz megköszönte és egyszerűen elsétált.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!