Bár az elmúlt 10 évben is gyakorta szerette azt láttatni magáról Orbán Viktor, hogy ő a kemény munka híve (nem véletlenül hangoztatta úton-útfélen, hogy munkaalapú társadalmat építene Magyarországon), és azok, akik közelebbről ismerik őt, is többször megerősítették, hogy nem szenvedheti azokat, akik a könnyebbik végét fogják meg a munkának, az utóbbi időben mintha még a szokásosnál is jobban rákapcsoltak volna a miniszterelnök környezetében arra, hogy a munka hősének állítsák be őt.
Először egy a brüsszeli csúcsról készült videó-összefoglalóját töltötték fel a Facebookra azzal a kommentárral, hogy: “92 óra munka, 12 óra pihenés, 0 óra szórakozás“, majd pár órára rá, a kormányfőtől szokatlanul személyes stílusban köszönték meg a nevében (feltételezve, hogy nem ő kezeli a Facebook-oldalát) a csúcs alatt kapott biztató szavakat, és azt írták, hogy a kormányfőre most “két nap alvás vár”.
Orbán ezután valóban eltűnt két napra a nyilvánosság elől (ez volt az a két nap, amikor bedőlt az Index, és tízezren tüntettek az irodája előtt a magyar sajtószabadságért), hogy aztán a veje balatoni luxusbirtokán jelentkezzen be újra, ezúttal kisimultabb arccal, szalmakalapban, látszólag kiélvezve a szabadsága előnyeit. Ebben a posztban Orbán egyrészről beszólt Brüsszelnek (“kevesebb Brüsszel, több Balaton”), másrészről továbbfűzte a keményen dolgozó, majd megérdemelt pihenését töltő miniszterelnöki imidzsét.
Ezt a vonalat vitte tovább a másfél héttel ezelőtti rádióinterjújában is, amikor azt mondta, hogy a “fél életét edzőtáborokban és öltözőkben töltötte”, és hogy bár már nem a régi, azokat a “libernyákokat”, akikkel Brüsszelben vitáznia kellett, még “ma is elcipeli a hátán”. (Bővebben arról, miért aggályos, hogy Orbán már nyíltan a szélsőjobboldal nyelvezetét használja a kormányzat üzeneteinek terjesztésére, ITT olvashatnak.)
Orbán ezzel nem titkoltan a keményen dolgozó nemzetvezető imidzse mellé egyfajta “katonás” imidzs felépítését is útjára indította, ami arról szól, hogy terhelhetőbbnek, fizikálisabbnak és keményebbnek mutassa őt, mint az okoskodó, “tornából felmentett” balliberális ellenzékét (lásd még a disznóvágásra is későn érkező Karácsonyt). Ehhez az imidzshez kapcsolódhat Orbánnak az az év eleji megszólalása is, amikor azt mondta a gyöngyöspatai romák kártérítési ügyére célozva, hogy mialatt a magyarok keményen dolgoznak, “keccsölnek” egész nap, egy “etnikailag meghatározó népcsoport” tagjai nagy jelentőségű összegeket kapnak “mindenfajta munkavégzés nélkül”.
Ennek azon felül, hogy rasszista módon nyerészkedésnek állítsa be a romák által elszenvedett jogsérelmek kárpótlási kísérletét, az volt a célja, hogy a miniszterelnököt a “keményen dolgozó kisemberekkel” (emlékszik még valaki a Fidesznek erre a rövid életű kommunikációs szlogenjére 2015-ből?) azonosítsa, egyben egyenlővé tegye őt a nép egyszerű melós gyermekével. Ennek az építkezésnek a része az is, hogy ma egy olyan képet töltöttek fel Orbánról, amin a kormányfő egy halom iratköteg mellett pózol.
Kérdés persze, vajon mennyiben tekinthető hitelesnek a “keményen keccsölő Orbán” legendája, ha azokat a feladatokat, amiket az ország polgárai joggal várhatnának el egy miniszterelnöktől,
rendre semmibe veszi.
Joggal várhatnák el például, hogy megjelenjen a munkahelyén, amikor az ellenzék, akiket magyarok milliói szavaztak be a parlamentbe, számon akarja kérni őt, hogy miért nem teljesítette még azt a parlamenti határozatot sem maradéktalanul, amit magának szavaztatott meg a parlament fideszes kétharmadával a brüsszeli EU-csúcs előtt. Mint megírtuk, Orbán azáltal, hogy nem jelent meg az ellenzéki pártok által összehívott tegnapi rendkívüli ülésen, nemcsak az ellenzéki szavazókat, de még a sajátjait sem (tekintve hogy a fideszes képviselők határozatát nem teljesítette) tisztelte meg eléggé.
Minek építik a keményen dolgozó Orbán imidzsét, ha az érintett még arra sem hajlandó fordítani az idejéből, amit joggal várhatna el tőle az ország lakossága?
Ideális esetben a “keményen keccsöléshez” ráadásul nem csak az elvégzett munka mennyisége, de a minősége is hozzátartozna. Hiába dolgozik látástól-vakulásig egy miniszterelnök, ha közben az ország helyzete nem javul érdemben. (Épp a minap érkezett a hír, hogy a társadalom alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétegének semmit nem sikerült előrelépnie az elmúlt 10 évben, mióta Orbán kormányon van.) Persze elképzelhető, sőt megkockáztatjuk: valószínű, hogy ez utóbbi már rég nem is célja a kormánynak. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy beérik ennek a látszatával.
Mint a Fidesz kormányzásában minden, szemlátomást ez is már csak a látszatról szól. Amíg “eladható”, kellően jól kommunikálható, szavazatokra váltható, hogy Orbán “keccsöl”, addig teljesen mindegy is, hogy ez a valóságban is így van-e, és még ha így is van, vajon az elvégzett munka tényleg Magyarország érdekét szolgálja-e.
Így nem lehet országot építeni, így csak a pillanatot lehet uralni. Egyre inkább úgy tűnik, Orbánék már ennyivel is beérik.
