Szembeköpték az összes magyart ezzel a lépéssel – itthon is kellene segítség

Fotó: nol.hu

Már megszületett Magyarország és Kenya között az a szerződés, amely a nulla százalékos kamattal nyújtott, legfeljebb 50 millió dollár (közel 15 milliárd forint) értékben felhasználható segélyhitelről szól.

Ezen összegből azonban csak olyan projektek finanszírozhatók, amelyeknek (részben) Magyarországról származó áruk és szolgáltatások vásárlásával kell megvalósulnia. A megállapodás szerint minden projektnek legalább 50 százalék magyar tartalommal és legalább 40 százalék helyi tartalommal kell megvalósulnia, tudhatjuk meg a Magyar Közlönyből.

A hitelek visszafizetésével sem kell sietni, a futamidő nem haladhatja meg a 15 évet, és az első tőketörlesztés 24 hónappal a folyósítás kezdőnapja után esedékes. Már csak az a kérdés, vajon ezt a pénzt, fel lehetett volna-e használni Magyarországon

a devizahitelesek megsegítésére?

Véleményünk szerint igen, és ha majd itthon minden rendben lesz, akkor lehet menni jótékonykodni külföldre, és sütkérezni a gazdag jótevő szerepében.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!