Szabálytalan volt az adás vétel: semmis lehet a Mátrai Erőmű eladása?

Számtalan hazugságra derült már fény a Mátrai Erőmű eladása kapcsán, melyek azokból az iratokból derültek ki, melyeket Tóth Bertalan az MSZP elnöke kért ki közérdekű adatigénylés keretében. Az iratokban rengeteg a kitakarás, melyek miatt bírósághoz fordult a pártvezető. Többek között kiderült már az, hogy

a képünkbe hazudott Orbán,

amikor azt mondta januárban, hogy még csak ezután fogják felbecsülni a cég értékét, hisz akkor már megvolt az aláírt szerződés hetek óta, és abban fillérre pontosan szerepelt a 17,44 Mrd forintos vételár.

Most pedig az derült ki, hogy az adásvételi szándéknyilatkozat formailag hibás, de Matolcsy Györgynek ez fel sem tűnt, vagy pedig nagyvonalúan szemet hunyt felette. Ugyanis, Mészáros Lőrinc cégei az iratot már november 15-én aláírták, mint eladók,

a vevő MVM aláírása alól viszont hiányzik a dátum!

Ráadásul a hivatalos bejelentés csak öt nappal később történt meg, ez pedig bennfentes kereskedésre adhat alkalmat, hisz tudható volt, hogy a cég tőzsdei értéke az eladás bejelentésétől majd nőni fog. A tőzsdei szabályok szerint ilyen fajsúlyos híreket egy munkanapon belül közzé kell tenni, pontosan azért, hogy elkerülhessék a bennfentes kereskedelmet. Tóth Bertalan az Opus ez idő alatti árfolyammozgásának vizsgálatát is kéri, ezen ok miatt.

matrai eromu adasvetel

A fenti képen jól látszik, hogy az MVM részéről az aláírásnak csak a hónapja, nem pedig a napja van megjelölve. Matolcsyt azonban ez egyáltalán nem zavarta, szerinte a másolatból pontosan megállapítható, hogy 19-én írta alá az MVM. Matolcsyról eddig is tudtuk, hogy erősen nyomul a számmisztikában, dehogy nemlétező számokat is lát, az új információ számunkra is.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!