Az Index kivégzésén gúnyolódik Facebook-oldalán a Fidesz képviselője

A mára eleve szélsőjobboldali Fidesznek is a jobb szélén elhelyezkedő Boldog Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Index ide, index oda én a Vadhajtások.hu-t olvasom!”

A többek között a hatalom huligánjának is nevezett, ellenzéki tüntetéseken rendre erőszakosan fellépő Bede Zsoltot is az “újságírói” között tudó Vadhajtások nem hivatalosan a Fidesz kuruc.infójának számít. Ami a Jobbiknak volt 10 éve a neonáci kuruc.info, az most a Fidesznek a Vadhajtások. A magát “a legvadabb jobboldali portálnak” nevező heccportál azért fontos a hatalomnak, hogy a hivatalosan nem vállalható üzeneteit rajtuk keresztül juttassa el a párt szélsőjobboldali szavazótáborának. Néha persze muszáj egyértelműbbé tenniük a kapcsolatot, nehogy véletlenül lemorzsolódjanak ezek a szavazók, emiatt történhetett most az, hogy Boldog, aki a Fidesz szélsőjobboldali szárnyához tartozik, kiállt mellettük.

Tette mindezt aközben, hogy pártja hátsó csatornákon keresztül kicsinálta Magyarország egyik legrégebbi és legolvasottabb független hírportálját. Arról, hogy a propagandamédia hogy próbálja az Index kivégzését Gyurcsány Ferenc és a Momentum nyakába varrni, bővebben itt olvashatnak:

Két nappal a felmondások után a Fidesz megtalálta a választ az Indexre: Gyurcsány

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!