Orbán libernyákozása szintlépés, a kódolt zsidózás lecserélése nyílt náci retorikára

Rémálmainkban sem gondoltuk volna 2013-ban, hogy ami akkor még országos botrányt okozott egy gólyatábori listáról kiszivárogva, azt 2020-ra az ország miniszterelnöke fogja büszkén ismételgetni a közszolgálati rádióban. Amikor 7 évvel ezelőtt az atv.hu megszellőztette, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkormányzata (HÖK) éveken át listázta az újonnan felvett hallgatókat, országos botrány kerekedett abból, hogy az egyes hallgatók mellé a HÖK-ösök olyan jellemzéseket írtak, mint “szerintem cigó”, “kis liberó buzigyerek”, “belpesti zsidó” és “elempés libernyák”.

Az esethez hozzátartozott, hogy nem egyszerű, hétköznapi diákok egymás közötti rosszízű viccelődéséről volt szó, a HÖK ugyanis köztudottan az akkor még szélsőjobboldali Jobbik egyik bázisának számított. A listát író Silhavy Máté évekig a Jobbik tagja volt, ahogyan a HÖK elnökei is 2005-től addig a pontig (köztük Szávay Istvánnal, aki évekig a Jobbik országgyűlési képviselője is volt, egészen addig, hogy lemondani nem kényszerült tavaly, miután kikerült róla egy hangfelvétel, amin egy zsidó nő megverésével viccelődött).

Egyáltalán nem véletlen, hogy a “liberó” és a “libernyák” szavak azóta is nagy sikernek örvendenek szélsőjobboldali körökben, a kuruc.info- és a Vadhajtások-féle neonáci szellemiségű portálok fórumai közt a mai napig előszeretettel használják őket. A szélsőjobboldal nyelvezetében régre visszanyúló hagyománya van a liberálisok (valójában rajtuk keresztül a zsidók) dehumanizálásának, ahogy annak is, hogy a libernyákhoz hasonló szavakban kódoltan rejtik el a különböző antiszemita és homofób toposzokat. A “libernyák” egyszerre tartalmazza pl. a liberális (kódoltan tehát zsidó) és a buzernyák (tehát homoszexuális) kifejezéseket.

A zsidó-liberális toposz a következő: aki liberális, az nemzetellenes, és aki nemzetellenes, az zsidó, vagy legalábbis a nemzetek életére törő zsidó háttérhatalom érdekeit szolgálja. A szélsőjobboldal nyelvében liberálisozni egyet jelent a kódolt zsidózással. Nyíltan nem mondják ki, hogy ne kelljen elszámolniuk az antiszemitizmusukkal, így inkább kódolják, elrejtik az ártatlannak tűnő liberalizmus-kritikában.

A libernyák szó annyiban különleges, hogy az ismert zsidó-liberális toposz mellett a szélsőjobboldal egy másik ismert toposzát is életre hívja, a heteroszexuális férfival szembenálló “férfiatlan” homoszexuális férfiét. A buzernyák az ő olvasatukban egyenlő a gyengeséggel, a férfiatlansággal. A buzernyák és a zsidó-liberális toposzok összekapcsolásával (és egyben a libernyák szó megteremtésével) a szélsőjobboldal létrehoz egy harmadik toposzt, a gyenge, “tornából felmentett”, buzi liberális-zsidó ellenségképét, aki nemcsak a nemzetek életére tör, de homoszexualitásával a “normalitás” és a hagyományos keresztény családmodell ellen is hadat üzen.

Amikor Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában az eddig használt kódoltan zsidózó liberálisozásából áttért a libernyákozásba,

akkor szintet lépett, és a kódolt göbbelszi nyelvet felváltotta egy nyíltabb náci retorikára.

Ez a kifejezés ugyanis a rejtettebb liberálisozással ellentétben már egyértelműbbé teszi, hogy milyen eszmékkel akar szövetségre lépni. A liberálisozás esetében még ráfogható, hogy ő csak konzervatívként kritizálja a szabadelvűbb, progresszívebb gondolatokat. A libernyákozás viszont már világossá teszi, hogy a szélsőjobboldal pártján áll, az ő szellemiségüket, toposzaikat terjeszti, és azokban hisz.

Egy normális országban ez elfogadhatatlan, mert Orbán ezzel egyben a kormánypolitika rangjára is emeli a göbbelszi dehumanizálást, a nácik “patkánynyelvét”, és beengedi a közszolgálati rádió médianyilvánosságába a kuruc.info és a Vadhajtások pöcegödör-szellemiségét, a “kocsma emberét”. Ez bárkitől teljességgel elfogadhatatlan lenne, egy ország miniszterelnökétől viszont különösen az.

Orbánnak fel kéne fognia, hogy a szélsőjobboldali nácizmussal való cinkos összekacsintásával lehet, hogy rövid távon szerez néhány szavazatot, hosszabb távon viszont elképzelhető, hogy társadalmi katasztrófát idéz elő. Tíz éve a Jobbik éveken át tartó göbbelszi cigánybűnözőzése romaellenes terrorizmust, cigányok ellen elkövetett sorozatgyilkosságokat eredményezett. Ha Orbán nem vigyáz, a libernyákozás szintű retorikájával hasonló módon szabadíthatja ki az ordas szellemet a palackból.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!