Nem úszta meg a felcsúti alapítvány – További pereskedés előtt állnak!

Orbán Győző és Orbán Viktor a felcsúti Pancho Aréna VIP-teraszán (kép: Népszava)

Mivel a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány még a bírósági ítéletnek sem akar eleget tenni, ezért a Demokratikus Koalíció újból a bírósághoz fordul – közölte a 444.hu.

El szeretnék érni, hogy több év után végre adják át a tao-pénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat.

Varju László, a DK országgyűlési képviselője elmondta: már évekkel ezelőtt jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a Puskás Akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak ki kell adnia a társaságiadó-kedvezményekként (tao) érkezett összeg költéseiről szóló dokumentumokat, az alapítvány azonban nem hajlandó az ítéletet végrehajtani!

Végül bírósági végrehajtó vette a kezébe az ügyet, de ez se gyorsította meg az eljárást. Előfordult, hogy a felcsúti alapítvány számláit tartalmazó pendrive-ot nem tudta a végrehajtó megnyitni, így azt visszaküldte Felcsútra. Azóta egy-egy dokumentumot sikerült kikérnie az alapítványtól, de jelenleg még csak egy töredékét adták ki azoknak.

Varju László elmondta, hogy a végrehajtási törvény értelmében lehetősége van a bíróságnak arra, hogy felszólítsa a kötelezettet az ítélet végrehajtására és a dokumentumok átadására.

Itt az ideje, hogy végre kiadják a kért dokumentumokat, azonban ha az alapítvány továbbra sem adja át azokat, a bíróság akár többször is megbüntetheti őket

– közölte Varju.

Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja a sajtótájékoztatón azt mondta: szerdán újabb, összesen 60 millió forint összegű számlát kaptak kézhez az alapítványtól, amik összesen kb. 2 hónapot “fednek le”, és “semmi mást nem tartalmaznak, mint gyümölcs-, zöldség- és gyógyszerszámlákat”.

Felháborítónak tartja továbbá azt is, hogy több évnyi pereskedés után sem jutnak hozzá a dokumentumokhoz, valamint kijelentette, hogy tovább fognak küzdeni azért, hogy megkaphassák az alapítvány tao-költéseiről szóló számláit.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!