Tízezres tömeg tüntetett közvetlenül Orbán Viktor irodája előtt

Fotó: hvg.hu

Tízezres tömeg részvételével tüntettek péntek késő délután a sajtószabadságért. A demonstrációt napokkal azelőtt hirdette meg a Momentum, hogy az Index szerkesztősége tömeges felmondásba kezdett volna Dull Szabolcs főszerkesztő gyalázatos menesztése miatt. Az emberek az óbudai Puskás Öcsi téren gyülekeztek, kis késéssel, fél hét tájékán indultak el a Karmelita kolostor felé.

A Pesti Bulvár tudósítója is a helyszínen tartózkodott, végig a menet elején vonult, amit többnyire momentumosok vezettek. A menet élén, bár a maszkok miatt többen nehezen voltak felismerhetők, felfedeztük Fekete-Győr Andrást, a párt elnökét, Orosz Anna elnökségi tagot és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest is. Hátrébb DK-s és a DK Ifjúsági tagozatának zászlait is láttuk,

a menetben már ekkor alsó hangon több ezren voltak.

20200724 184658

20200724 191748
DK-sok

Tudósítónk szerint az emberek a mintegy másfél órás út alatt azt skandálták, hogy “Nincs másik”, “Szabad ország, szabad média”, illetve

“konzultálni jöttünk”.

A Margit-híd budai hídfőjénél egy jobbikos csoport is csatlakozott a menethez, élükön Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik frakcióvezető-helyettesével. A párt megjelenésével

A tüntetés lényegében is összellenzékivé vált,

csak MSZP-seket és LMP-seket nem láttunk, legslábbis hivatalos pártszimbólumokat nem.

20200724 191055
A Jobbik csatlakozik a Momentum vezette menethez

A Karmelita előtt is sokan várakoztak, szemlátomást sokan voltak, akik nem akarták megtenni a hosszú utat, a beszédekre viszont kíváncsiak voltak, ezért Orbán irodája előtt várták, amíg megérkezik a menet. Az kilenc óra tájt meg is érkezett, ezután kezdődtek a beszédek. Ez utóbbiakról bővebben ebben a cikkünkben olvashatnak:

Kemény szavakkal kritizálták tegnap a kormányt – Részletek a több ezres tüntetésről!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!