Egy nappal a jogállamisági uniós csúcs után kirúgták az Index főszerkesztőjét

Dull Szabolcs Fotó: Index

A 444 értesülése szerint szerda délelőtt

menesztették posztjáról az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.

A döntést a tulajdonos, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László hozta meg, amelyről levélben tájékoztatta a kollégákat. Bodolai egyelőre nem kívánta kommentálni a döntést, későbbre ígért tájékoztatást.

Ismeretes, Dullt néhány hete egyszer már megszabadították egy fontos Indexes pozíciójától, akkor az igazgatóságból rakták ki. A hangulat azután forrósodott fel a lapnál, hogy márciusban a kormánymédia fontos embere, Vaszily Miklós vette át a cég tulajdonrészének 50 százalékát. Nem sokra rá megjelent a lap életében külsős tanácsadóként Gerényi Gábor médiatulajdonos és Erdélyi Zsolt reklámszakember is, akik oly módot tettek javaslatot a cég átalakítására és az egyes rovatok kiszervezésére, ami a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint

súlyosan veszélyeztette a lap függetlenségét.

A szerkesztőség bizalma olyannyira megingott a lap vezetésében, hogy Dull Szabolcs úgy döntött, átállítják azt a barométert, ami a szerkesztőség függetlenségének szintjét hivatott jelezni. Nem sokra rá emiatt kirakták Dullt a lap igazgatóságából, Pusztay András vezérigazgató pedig lemondott a pozíciójáról. Pusztay azzal indokolta a döntését, hogy „nem tudná lelkiismerete szerint végrehajtani a szerkesztőséget érintő átalakításokat”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!