Kiakadt az ellenzék – Orbán miatt az egész ország hátrányt szenved!

Molnár Csaba DK-s EP-képviselő a brüsszeli uniós csúcs után értékelte az ott lezajlott eseményeket az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol elmondta, hogy

semmi sem igaz abból, amit Orbán mond!

Volt egy hatalmas meccs, amit Orbán csak a 72. sorból nézhetett végig, mivel senki se vette őt komolyan!

Ujhelyi István szerint pedig a miniszterelnök 4-0-s vereséget szenvedett. Az MSZP-s EP-képviselő hozzátette, Orbán Viktor politikája miatt súlyos pénzeket vesztett az ország!

Molnár a műsorban elmondta, Orbán hazudik, mikor azt állítja, hogy felvizezték a jogállami kritériumokat a brüsszeli uniós csúcson, mivel továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy elveszik az uniós támogatásokat Magyarországtól, ha sérül a jogállam, ehhez pedig elegendő 15 tagállam szavazata.

Orbán Viktor csak “esik-kel” az uniós intézményrendszerben

– tette hozzá a DK-s EP-képviselő.

Ujhelyi pedig arról beszélt a műsorban, hogy a miniszterelnök politikája miatt veszít az ország komoly pénzeket, ami számunkra rossz hír, de innentől kezdve a támogatások felhasználását komolyan ellenőrizni fogja az Unió.

A szocialista EP-képviselő elmondta azt is, hogy Orbán eddig csalt a foglalkoztatási adatokkal, nem közölte a valós helyzetet, most pedig a szegény országoknak járó pénzeket követeli.

Molnár Csaba kiemelte, hogy csak azért kapunk 3 milliárd euróval többet, mivel az elmúlt években rendkívüli szintre süllyedt Magyarország a Fidesz vezetésével, ez pedig egy felzárkóztatási kompenzációs összeg.

Tehát nem kiharcolta a magyar kormányfő azt a plusz pénzt, hanem az alapból jár azoknak az országoknak, akik a legszegényebb uniós országok között szerepelnek!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!