Fideszeseket így még nem osztott ki senki – Ujhelyi keményen nekiment a kormánypártnak!

Levélben fordult Ujhelyi István a Pénzügyminisztériumhoz, hogy megtudja, pontosan mire költötték az általuk közölt 450 milliárd forintot a koronavírus elleni védekezésre hivatkozva.

Az MSZP EP-képviselője szerette volna megtudni, hogy milyen eszközökre költötték a pénzt, milyen mennyiségben és honnan vásároltak, illetve, hogy van-e köztük olyan, amely nem kizárólag a járvány elleni védekezésre szolgál, hanem mondjuk a közegészségügyi rendszer hosszú távú megerősítését is segítheti.

“Nem bonyolult kérdés, ráadásul jogos is: tudni kell, hogy az adófizetők pénzét pontosan mire és miként költötték el. Az államnak kötelessége mindennel megfelelően és érdemben elszámolnia, nincs ebben semmi különös.”

– vélekedett Ujhelyi.

Megkeresésére azonban a Pénzügyminisztérium helyett Menczer Tamás külügyi államtitkár reagált, de válaszában “nemhogy adatok vagy számok, de jószerivel egy tisztességes mondat nem szerepelt: csak baloldalizás, vádaskodás, terelés”.

Az MSZP-s politikus szerint, épp ettől a reakciótól, titkolózástól válik az egész végtelenül gyanússá, hogy egy normális, hétköznapi kérdésre pánikszerű hörgéssel és arroganciával reagálnak.

Menczer Tamás és főnökei ezek szerint még mindig azt hiszik, hogy a közpénz nem a magyar emberek pénze, hanem az övék, ami felett szabadon rendelkeznek,

aki pedig rákérdez az elköltésére, az “akadályozza a védekezést”, de minimum egy hígmagyar hazaáruló.”

– áll Ujhelyi közleményében, majd hozzáteszi: “a pökhendiség és az emberek lenézése nem holmi felsőbbrendűséggel indokolható kurucos bátorság, hanem szégyelleni való primitívség.

A zsebre dugott kézzel való közlekedés sem politikusi macsóság, hanem szimplán bunkó viselkedés.

A közpénz pedig a köz pénze, nem a ti zsebpénzetek. Ha nem vagytok hajlandóak elszámolni vele – talán azért, mert takargattok valamit – akkor rákényszerítünk titeket arra, hogy megtegyétek.”

Ujhelyi azt is kiemeli, hogy a kért adatokhoz közérdekű adatigényléssel, vagy ha kell, bírósági ítélettel, de hozzá fog jutni.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!