A luxusjachtos szexbotrány újabb állomása! A fideszesek még büszkék is rá!

Normális országokban megvetés és kiközösítés jár azért, ha egy keresztény, családos, közéleti szereplőről kiderül, hogy titkos orgiákon vett részt és gyanús gazdasági összefonódásokba keveredett. Magyarország azonban nem ilyen hely. A Népszava értesülései szerint nálunk

a szexbotrányba belebukott polgármesternek ünnepséget szerveztek és ajándékot adtak neki!

Borkai Zsolt volt győri polgármestert ugyanis a Megyei Jogú Városok Szövetségének rendezvényén ünnepélyes keretek között búcsúztatták és megköszönték a munkáját! A székesfehérvári eseményen a bukott polgármester még egy kézműves vázát is kapott ajándékba. A döbbenetes gesztust Papp Erika, a szövetség főtitkára érdekes módon magyarázta: „1990 óta hagyomány, hogy a nyugdíjba vonuló, nem induló vagy nem újraválasztott polgármesterektől jelképes ajándékkal búcsúznak tagjaink.”

0717 Borkai fideszes bucsuztatasa 2
A családos emberként orgiázó Borkai Zsoltnak a fideszes Szita Károly gratulál – Fotó: Népszava

Igen ám, de Borkaira egyik kitétel sem igaz, mivel ő a szexbotrányába és a gyanús gazdasági összefonódásaiba bukott bele!

 

A rendezvényen ott volt Szita Károly, a szövetség fideszes elnöke, kaposvári polgármester, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Cser-Palkovics András, székesfehérvári polgármester és tiszteletbeli elnökként Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő. Kérdés, hogy mit ünnepeltek?

A fideszesek megköszönték, hogy Borkai orgiázott és polgármesterként gazdaggá tette a családját?

A Népszava próbálta megkérdezni a volt győri polgármestert, hogy nem érzi-e visszásnak ezt az ünneplést, és hogy kihallgatták-e már tanúként az ügyeiben indult büntetőeljárások során, de Borkai egyetlen mondattal lerázta őket: „Kilenc hónapja nem vagyok a rendszerben,

csak nem gondolja, hogy pont a Népszavának fogok bármilyen interjút adni?”

A lap érdeklődésére egyébként az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán közölték: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda zsarolás és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, míg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és más bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozásokat.

Borkai Zsolt abba bukott bele, hogy tavaly októberben az „ördög ügyvédje” nevű blog közzétett több szexvideót, melyen a fideszes polgármester a győri gazdasági élet hozzá köthető szereplőivel prostituáltakkal enyelgett egy adriai jachton. Később sorra derültek ki a Borkai-éra összefonódásai, melyben Borkai családtagjai is érintettek voltak. Azt például Hadházy Ákos független képviselő vette észre, hogy Borkai feleségének a nevére egy óriási, több hektáros vidéki luxusbirtok van íratva Sokorópátkán. A Népszava információi szerint Borkai és neje jelenleg is ezen a birtokon él.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!