Nagyvonalú segítséget nyújt az állam Lázár ménesbirtokának

Forrás: Kovács Tamás / MTI/MTVA

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet, kedvező fordulatot hozott a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokra. Az állami cég által használt 5500 hektáros területen elindul a nemzeti öntözési mintaprogram, melyre 8,5 milliárdot szánnak.

A döntés az indoklás szerint “a mezőhegyesi ménesbirtoknak a magyar állattenyésztésben és növénytermesztésben betöltött kiemelkedő szerepére figyelemmel, a fenntartható vízgazdálkodás, valamint a versenyképes, profitábilis és önellátásra képes mezőgazdaság erősítése és megteremtése érdekében” történt – közölte a 444.hu.

A ménesbirtokkal kapcsolatban még 2018 nyarán jelentette ki Lázár, hogy “mindenki azt mondta, hogy egy állami gazdaságban nem lehet profitot elérni. Már az első év nyereséges lesz Mezőhegyesen, jegyzem meg.

Tehát abban a pillanatban, amikor nincs szétlopva, abban a pillanatban akkor az egy profitot termelő vállalkozás.”

Valami azonban nagyon félremehetett, mivel 2019-ben, ami Lázár első teljes éve volt, a közzétett beszámoló szerint

a cég veszteséges lett!

Hiába a kormánybiztos szakértelme, 4,9 milliárd forintos forgalom mellett, a cég a tavalyi évet 483 milliós üzemi veszteséggel zárta.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!