Valami bekattanhatott Tiborcznál, nehéz legalábbis magyarázatot találni erre az interjúra

Nehéz magyarázatot találni arra az interjúra, amit a Portfóliónak adott Tiborcz István. Az Orbán Ráhellel kötött házassága után Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozójává váló Tiborcz több olyan dolgot is mondott a beszélgetésben, amit elsőre nehéz hova tenni. Az interjú egy pontján pl. azt mondta,

“nem szeretne egy olyan cégben tulajdonos lenni, amely közpénzeket nyer”.

Állítása szerint ezért szállt ki az Appeninn nevű NER-es óriásvállalkozásból is. Mint mondta,

“Ez a történet nem a pénztárcájáról szól”.

Azt nem részletezte, hogy ha így áll a helyzet, akkor korábban vajon miért nem volt gondja az állami tenderekkel. Lehetett ugyanakkor valami abban, amit mondott, miszerint rakna némi távolságot önmaga és a közpénzek közé, az appeninnes részesedésén ugyanis túladott, miután a cég nyert egy állami pályázaton. Emiatt állítólag némi vesztesége is keletkezett Tiborcznak, a hírek szerint legalábbis “nem a legjobb időben szállt ki”.

Az interjú egy másik pontján arról beszélt, hogy a kezdeti üzleti sikereiben szerinte

a kritikusai is segítették, mert annyiszor írtak róla a sajtóban, hogy később sokan csak emiatt keresték meg a legkülönbözőbb projektekkel.

Ha jól értelmezzük a szavait, Tiborcz szerint az, hogy egyesek számon merték kérni rajta, hogy gyanús módon a miniszterelnök vejeként állami beruházások segítségével néhány év alatt az ország egyik leggazdagabb emberévé vált, valójában csak jót tett az üzleti karrierjének. Nehéz szavakat találni ekkora arcátlanságra, bár meglepődnünk talán nem kellene rajta. Maga Orbán mondta azt egyszer a kisvasútjával kapcsolatban, hogy ha bárki kritizálni meri, meghosszabbítja Bicskéig. Az üzenet talán most is ez lehetett:

ha bárki kérdezősködni mer a veje vagyonáról, végső soron azzal is csak az ő zsebüket tömi.

Furcsa volt az is, hogy bár Tiborcz elmondta, a jövőben ki szeretne maradni a közpénzes projektekből, a rövid távú tervei között mégis azt a rozsdaövezeti rehabilitációt emlegette, amellyel kapcsolatban a Népszava pont nemrégiben szellőztette meg, hogy a kormány egyszerűsítené az ott zajló ingatlanfejlesztéseket, az áfát pedig öt százalékra mérsékelné. Egy ilyen projekttel kapcsolatban továbbra is nehéz lenne nem észrevenni az állami hátszelet, szóval nem világos, hogy vajon mit akart mondani egyáltalán a miniszterelnök veje ezzel az interjúval.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!