Hadjárat indult keresztények ellen – Orbánék egyenlőre hallgatnak

Fotó: nol.hu

Orbán Viktor olyan a keresztény világnak mint Batman Gotham Citynek. Ha valahol bántják a keresztényeket, akkor ott terem, és rendet tesz. Komolyan is gondolja mindezt Magyarország szuperhőse, hiszen létrehozta az Üldözött Keresztények Megsegítéséért felelős államtitkárságot, a kormany.hu-n pedig azt olvassuk, hogy a keresztényüldözés ellen fellépő szervezetek központjává és támogatójává akar válni hazánk.

Jön is a feladat, Kathpress katolikus hírügynökség adott hírt róla, hogy április óta több mint 500 keresztet távolítottak el a kínai hatóságok templomokról a keleti Anhuj tartományban. Mindez persze jelképes, és semmiség ahhoz képest, amiről más híradások számolnak be, hogy évente több tízezer üldözött keresztényt ölnek meg Kínában a szerveikért.

A Budai Vár egyik villájából irányított államtitkárság azonban egy szót sem szól, hallgatnak mint az a bizonyos végtermék a fűben. Sehol egy Németh Szilárd, sehol egy Szijjártó, aki megálljt parancsolna a kínai borzalomnak, és befenyegetné a kínai kormányt, hogy most már hagyják abba, mert majd ősszel, amikor jön majd a vírus második hulláma (mert jönni fog, miniszterelnökünk megmondta, és akkor úgy is lesz) nem fogunk ám tőlük több lélegeztetőgépet venni négyszeres áron! Mi több, még a maszkvásárlást is beszüntetjük!

Szó sincs róla, csak szépen csendben építjük nekik tovább a belgrádi vasútvonalat, kínai hitelből, kínaiaknak, magyar adóból visszafizetve a kamatot. Nincs itt szó semmilyen keresztényüldözésről. Politikai termék ez is, mint minden más Orbánnak, csak egy gönc, amit most éppen hord. Holnap másikat vesz majd fel ha úgy kívánja az érdeke, de már egyre többen látják, a király csak meztelen marad.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!