Hatalmas botrány duzzad Brüsszelben: rég nem látott bajba került a Fidesz

A Népszava értesülése szerint többen alaposan kiakadtak az Európai Néppárt tegnapi frakcióülésén, miután megtudták, hogy Novák Katalin, a Fidesz alelnöke egy Twitter-bejegyzésében annak az Andrzej Dudának gratulált a vasárnapi lengyel elnökválasztás első fordulójában elért eredményéhez, akinek a Néppárt az ellenfelét támogatta a választáson.

Duda a hatalmon lévő populista, nacionalista Jog és Igazságosság párt jelöltje, mialatt ellenfele, Rafał Trzaskowski varsói polgármester az EPP-hez tartozó Polgári Platform képviseletében indult a választáson. A lap szerint az EPP ülésén többen

árulással vádolták a Fideszt, amiért nem a sajátjának, hanem az ellenfélnek drukkolt.

Novák a Fidesz családügyi államtitkáraként azt írta a bejegyzésben: “a lengyel választók erős üzenetet küldtek, miszerint erős családok alkotják az erős Lengyelország alapját” (lehetne még többször beleírni egy mondatba, hogy “erős”? – a szerk.), majd ezt megtoldotta egy Dudát támogató hashtaggel.

 

Hogy mennyire kiverhette a biztosítékot a bejegyzéssel, jelzi, hogy bár a Néppárt évekig lényegében mindent elnézett a Fidesznek, azután lépett fel velük szemben először keményebben, hogy a tavalyi EP-választási kampány alatt a magyar kormánypárt a EPP bizottsági elnökét, Jean-Claude Junckert kezdte támadni a plakátjain.

magyarán világossá vált, egy vörös vonal van, amit még orbán sem léphet át a néppártban: ha a sajátjait támadja.

Novák a Fidesz nevében márpedig burkoltan ismét ezt tette. Rosszabb időpontban ráadásul nem is tehette volna, a legújabb nemzeti konzultáció miatt már amúgy is elkezdtek újra kiéleződni a feszültségek a két párt között. Nem véletlen, hogy a konzultáció ügyét is felhozták az ülésen, egyesek egyenesen arra szólították fel a fideszeseket, hogy haladéktalanul hagyjanak fel azzal, hogy

“manipulatív, félrevezető kérdésekkel bombázzák a polgárokat”,

két német kereszténydemokrata képviselő pedig úgy fogalmazott: a konzultáció “kommunista stílus” a Fidesz részéről.

A fideszesek közül jelen lévő Szájer József azzal az “érvvel” próbálta elvenni az élét Novák bejegyzésének, hogy azt mondta,

“nekik sem gratulált soha a Polgári Platform, akkor ők miért gratuláltak volna a lengyel pártnak”.

Bármi is legyen a botrány vége, egy már most biztosnak tűnik, Novák bejegyzése tovább élezheti a törésvonalakat a Néppárt és a Fidesz között. Jelzi, hogy az utóbbi években mennyire szélsőjobboldalivá vált a Fidesz, hogy mára előbb vállalnak közösséget a Duda vezette populista Jog és Igazságossággal, mint a jobbközép konzervatívokat összefogó Néppárt szövetségesének számító Polgári Platformmal.

Felmerül a kérdés: ha a Jog és Igazságosság – szélsőségessége miatt – nem lehet tagja a Néppártnak, a tőle még szélsőségesebb Fidesz miért – és főként meddig – lehet az?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!