Újabb évszázados parlamenti hagyományt rúgott fel hétfőn a Fidesz

A magyar országgyűlés egyik legfontosabb szokása, hogy a különböző parlamenti tisztségekre vonatkozó pártjavaslatokat pártállástól függetlenül megszavazzák a képviselők. Ezért lehetséges pl., hogy a háznak annak ellenére lehetnek ellenzéki alelnökei, hogy a kormánytöbbség ezt bármikor megakadályozhatná.

Miután Sneider Tamás jobbikos képviselő visszahívása után az egyik alelnöki pozíció megüresedett, a Jobbik Brenner Kolomant próbálta jelölni a helyére. A ház tegnap szavazott is a képviselő személyéről,

de a szavazás kudarcba fulladt, miután a ház határozatképtelen volt.

Pedig nem lehet mondani, hogy a jobbikosok ne próbáltak volna mindent megtenni annak érdekében, hogy ne így legyen, kétszer is szavazásra bocsátották a jelölést, mindhiába. Brenner megválasztásához száz szavazatra lett volna szükségük, ami végül pont nem lett meg, mert a jelenlévő kormánypártiak közül csak 55-en szavaztak (39-en a Fideszből, 16-an a KDNP-ből), az ellenzékiek közül pedig csak 42-en voltak jelen a 65-ből.

A szavazás után meg is indult a hibáztatási verseny a kormánypártok és a Jobbik között, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pl. azzal reagált a történtekre, hogy a döntést előkészítő házbizottsági ülésen annyit ígértek a baloldalnak, hogy

“biztosítani fogják a megválasztáshoz szükséges szavazatszámot”.

Minden tisztességes ember azt értené ez alatt, hogy annyi kormánypárti fog szavazni, ahány csak tud. De ez nem így történt: olyannyira nem, hogy úgy tűnik, Kocsisék értelmezésében a “szükséges szavazatszám biztosítása” eleve csak addig terjed, amíg az ellenzék is többségében kiveszi a részét a szavazásból. Ha tényleg fontos lett volna nekik, hogy betartsák az ígéretüket,

akkor minden bizonnyal akkor is biztosították volna a minél magasabb szavazatszámot, ha az ellenzék egy része hiányzik a szavazásról.

Jelzi, hogy ezt amúgy semmibe nem került volna megtenni nekik, hogy más fontos pozíciókra (a parlamenti jegyzőire) pl. többeket is megszavazott tegnap a Fidesz. Kocsis azzal kommentálta a lépést, hogy

“Ha Gyurcsány nem csak csicskának használná a Jobbikot, és ha a többi baloldali mondjuk bejönne legalább a szavazásokra, akkor nem állt volna elő a mostani helyzet”.

A Jobbik azzal reagált a Fidesz kicsinyes húzására a szavazás után, hogy azt írta:

A Fidesz ma megnevezte a legnagyobb politikai ellenfelét a parlament alelnökéről szóló szavazáson, és nem választotta meg a Jobbik képviselőjét, Brenner Kolomant. (…) A politikus megválasztását a magyar parlamentarizmus eddigi történetében példátlan és kicsinyes módon utasították el.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!