Keményen beleszállt az MSZP a Fideszbe – Ezt most nem teszik zsebre a kormánypártiak!

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a kormány 10 milliárd forintot szán egy rendezvénysorozatra, míg a nemzet jelképére, a Lánchídra, ennél jóval kevesebbet. A párt Facebook-bejegyzésében arról ír:

“az előző, fideszes városvezetésnek 9 éve volt arra, hogy elkezdje a Lánchíd felújítását mégsem lépett az ügyben.

Ezzel az elhibázott döntéssel pedig súlyos örökséget hagyott az új fővárosi vezetésre, mivel a felújítással már nem lehet késlekedni”.

Az ellenzéki párt, a kormánnyal ellentétben, kikéri a fővárosi lakosok véleményét is, hogy ők is el tudják mondani, mi a fontosabb számukra!

Közleményükben hozzáteszik, “a kormány és a fideszes politikusok továbbra sem hajlandók partnerként viselkedni és hozzájárulni a megoldáshoz, inkább politikai játszmák színterévé teszik a fővárost.

A Fidesz ugyanis több pénzt szán a minden idők legdrágább tűzijátékával összekötött négynapos ünnepségsorozatra mint a Lánchíd felújítására.

Ennél pedig semmi sem mutatja jobban, hogy a Fidesznek fontosabb a politikai cirkusz, mint a nemzet jelképe.

Az MSZP azonban úgy gondolja, hogy a budapestieknek kell dönteniük arról, hogy rakétát, tűzijátékot, pénzszórást szeretnének, vagy pedig felújított Lánchidat. Ennek érdekében a fővárosiakhoz fordulunk, akik 8 budapesti helyszínen egy műanyag kupak elhelyezésével fejezhetik ki véleményüket arról, hogy mi a fontosabb nekik: egy 10 milliárdos tűzijátékos presztízs rendezvénysorozat vagy a Lánchíd felújítása.”

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!