A Black Lives Matter elleni uszításra használta Orbán a magyar rendőrök tisztavatóját

Forrás: MTI

Meglehetősen botrányosra sikeredett Orbán beszéde a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavatóján. A beszédben a miniszterelnök reagált a George Floyd halála miatt kialakult rendőri brutalitás és rasszizmus elleni tüntetéssorozatra. Orbán úgy fogalmazott, hogy az utóbbi időben

“példátlan erőszakhullám perzsel végig a nagyvárosokon”,

a “fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, az állam és a törvény pedig kivonul az utcáról”. Ezt az apokaliptikus gondolatmenetet azzal folytatta, hogy a magyar kormány ezzel szemben “sohasem fogja magára hagyni az egyenruhásokat, akiket megbecsülés, tisztelet, és kiállás illet, mert vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért”.

A beszéd botrányos része akkor következett, amikor Orbán azt mondta:

“Magyarországon minden élet számít”.

Bár látszólag ez egy teljesen ártalmatlan kijelentés, valójában rendkívül uszító, mert azt a látszatot próbálja kelteni a tüntetéseket felkaroló Black Lives Matter (A feketék élete is számít) mozgalom nevével kapcsolatban, hogy azt jelenti, hogy a feketék élete jobban számít a nem feketékénél. Ez hazugság, a név ugyanis egyáltalán nem erre utal. Az csupán annyit akar kifejezni, hogy a feketéknek is vannak problémáik, és azokat is meg kell oldania valakinek. Az egész mozgalom azért létezik, hogy felhívja a figyelmet a feketék hátrányos helyzetére, és a velük szemben elkövetett rendőri brutalitásra. Orbán azáltal, hogy úgy tesz, mintha a fekete érdekvédelem egyet jelentene a fekete felsőbbrendűséggel,

az amerikai rasszisták és a fehér felsőbbrendűséget hirdető neonácik érvrendszerét használja, akik pont ilyen hazug állításokkal próbálják hitelteleníteni a fekete érdekvédelem ügyét.

Ami még rosszabbá teszi a helyzetet, hogy ezt a hazugságot ráadásul a magyar rendőrség tisztavató ünnepségén mondta Orbán. Ezzel pluszban még azt is sikerült elérnie, hogy belerángatta a rendőrséget a hazug identitáspolitikai játszmájába. Orbán azáltal, hogy úgy tesz, mintha a magyar rendőrség is támadás alatt állna (amitől csak ő tudja hitelesen megvédeni őket), azt a hazug látszatot kelti, hogy az amerikai rendőri brutalitással szembeni jogos fellépés minden rendőr ellen támadás, köztük a magyar rendőrség ellen is. Ez hazugság, senki nem támadta és támadja a magyar rendőrséget. Ha valaki árt nekik, az pont hogy Orbán, akit nem érdekelnek a rendőrök, amit bizonyít, hogy ha az érdekei úgy kívánják, gátlástalanul felhasználja őket az ostoba és hazug játszmáihoz.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!