Egy nap alatt a második több százas demonstrációt tartották Budapesten

Fotó: Index/Huszti István

Hosszú hónapok után úgy tűnik, végre kezd magához térni karantén utáni dermedtségéből a magyar társadalom, egy napon belül ugyanis már a második demonstrációt tartották Budapesten (korábban Karácsony Gergely tiltakozott néhány száz tüntetővel a Lánchídnál a főváros kivéreztetése ellen). Ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai gyűltek össze, hogy tiltakozzanak az egyetem magánosítása ellen. A megmozdulást az SZFE Vas utcai épülete elé szervezték, körülbelül 500 ember gyűlt össze.

Ismeretes, május végén Semjén Zsolt az éjszaka leple alatt nyújtott be egy törvényjavaslatot, amely alapján az SZFE alapítványi egyetemként működne tovább. Ha elfogadják a javaslatot, az egyetem

egész vagyona, ingatlanjai és főbb döntési körei egy erre a célra létrehozott alapítvány kezébe kerülnének.

A tüntetés kis késéssel 4 óra után kezdődött. Kb. félezren gyűlhettek össze a Színmű épülete előtt, köztük ismert emberek, pl. Koltai Róbert, Bezerédi Zoltán, Csáki Judit és Kerpel-Fronius Gábor. Az SZFE tanárai közül is többen megjelentek, pl. Máté Gábor vagy Báron György.

Fotó: Index/Huszti István

A tüntetők egyik legfőbb követelése volt, hogy az egyetem maga választhassa meg a saját vezetését. Szimbolikusan ki is nevezték emiatt a színpadon rektornak a mostani rektorhelyettest, akit az SZFE már tavaly kijelölt a pozícióra. Azt is elmondták a tüntetők, hogy érdemi tárgyalást követelnek Palkovics Lászlótól, aki korábban ígéretet is tett nekik erre, azzal a kikötéssel, ha “közvetlenül keresik meg őt” (ez állítólag meg is történt, Palkovics mégsem ült le velük).

Többen beszédeket is mondtak, ezeket a tüntetők folyamatosan a korábbi diáktüntetésekről ismert

“Szabad ország, szabad egyetem”

skandálással kísértek. Hegedűs D. Géza, az egyetem oktatója úgy fogalmazott a tervezett javaslatról, hogy

“Törvénybe akarják iktatni, hogy a mi másfél évszázados történelmünk nincs többé. Azt akarják, hogy szeptember elsejével új történet kezdődjön. Az ő történetük.”

A tüntetők ígéretet tettek rá, hogy nem fogják hagyni, hogy a pártpolitika kisajátítsa az egyetemüket, és ki fognak állni mellette.

Itt lehet visszanézni a Mérce élő beszámolóját a tüntetésről:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!