Garnitúraváltás a kormányban! A Fideszben tutira mennek!

Kapaszkodjanak meg: 20 milliárd forintért rendelt irodabútorokat, például bőrbevonatos, faberakásos főnöki foteleket a kormány. Mint azt a Népszava megírta, a garnitúracsere ára tartalmazza a bútorok javítási és karbantartási szolgáltatásait is a következő három évben.

A brutálisan magas ár azonban még nem minden:

a pályázati kiírásról szinte ordít, hogy Orbánék egyetlen cégre szabták, éppen csak a nevét nem írták oda!

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) feltételei szerint a cégnek rendelkeznie kell az elmúlt három évben, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legalább 7 darab, összesen nettó 371 millió forint összértékű irodabútorok szállítására és kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó referenciával, melyből 1 darab legalább nettó 150 millió forint értékű irodabútorok szállítására és kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó referencia kell legyen.

A lap szerint

nehezen érthető, hogy a kormány miért ragaszkodik pontosan ezekhez a számokhoz. Miért nem 372 milliós referenciát kér, vagy 369 milliósat?

Ráadásul a pályázónak elég csak egy, 3 éves tapasztalattal rendelkező bútoripari kereskedőt és egy 3 éves tapasztalattal bíró faipari mérnököt foglalkoztatnia a tender elnyeréséhez. A megoldás persze egyszerű:

a követelményeket egyetlen – még titkolt – cég adatai alapján állították össze.

A Fideszben tutira mennek, hisz annak az esélye gyakorlatilag nulla, hogy egy másik cég is pont ugyanezeket az adatokat tudja produkálni. Az ajánlatokat július 27-én bontják fel, de Orbánék a jelek szerint már most tudják, ki lesz a nyertes.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!