Amit az Ördög Ügyvédje sem látott előre: hihetetlen mi történt a botrány után

Sokan emlékeznek még a tavaly kirobbant botrányra, melynek főszereplője az akkori győri fideszes polgármester, Borkai Zsolt volt, akit félreérthetetlen helyzetben videóztak le több hölgy társaságában egy horvátországi jacht kiránduláson. Borkait a botrány ellenére megválasztották, majd a szégyenben hemperegve még egy kicsit, a végén lemondott, így a részéről mégiscsak bukás lett a vége.

A magát az Ördög ügyvédjének nevező blog felvvételein azonban volt egy másik főszereplő is, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, aki nem csak a Borkai vezette önkormányzat zűrös ügyeivel volt kapcsolatban, de Borkai fiának is utalt havi egymilliós fizetést. Rákosfalvy mégsem bukott, hanem

az ország másodiklegnagyobb kaszinókirálya lett!

Ugyanis ő rendelkezik a győri, a pécsi és a miskolci kaszinó koncessziós jogával, és ezzel szépen keres: mintegy 4,4 milliárdos bevétel mellett majdnem 540 millió nyereség maradt.

Persze ezzel azért meg sem közelíti Garancsi Istvánt, aki a aki a soproni kaszinója mellé üzlettársával megszerezte a néhai Andy Vajna öt fővárosi játéktermét. Ezzel évi tízmilliárdos nagyságrendű profithoz juthat, és annak sem lesz akadálya, hogy akár még egy kaszinót szerezzen, mert a NER-ben megszokott módon, nemzetgazdasági érdekre hivatkozva kaphat egy személyreszabott törvényt.

Tovább gyűrűzik a Borkai botrány – ezt eddig senki sem tudta

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!