Ebbe belebukhat Orbán – Az emberek kétharmada mondott neki nemet!

Hiába tart már évek óta a kormány EU ellenes propagandája, a magyarok jelentős többsége nem ért egyet vele. Ezt mutatja az a friss felmérés is, melyet a Pulzus Kutató készített a Napi.hu megbízásából.

A felmérésben arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek milyen arányban támogatják a forint mielőbbi cseréjét euróra, amit a Orbán-kormány szemmel láthatóan nem szorgalmaz.

Az eredmény meglepő, mivel

a teljes népesség 65 százaléka támogatná a minél gyorsabb átállást, ezzel pedig lényegében az EU mellett adták le voksukat, szemben a Fidesz folyamatos unió ellenes uszításával.

Az uniós csatlakozási szerződés egyik feltétele volt, hogy idővel minden tagállam áttér az egységes európai valutára – ez alól kivétel az Egyesült Királyság és Dánia, mivel ők a maastrichti szerződés keretében a kívülmaradás lehetőségét választották.

Azokat a tagállamokat pedig, melyek még nem teljesítették az euró bevezetéséhez szükséges feltételeket, “eltéréssel rendelkező tagállamoknak” nevezi az Európai Központi Bank. Ebbe a kategóriába jelenleg hét tagállam sorolható: Bulgária, Csehország, Horvátország, Magyarország, Lengyelország, Románia és Svédország.

Az Orbán-kormány pedig az elmúlt években még jelét sem mutatta annak, hogy gazdaságpolitikai vitát folytatnának az euró bevezetéséről,

ennek pedig egyik legfőbb oka, épp az EU ellenes propaganda lehet, mivel nehezen lenne összeegyeztethető a bevezetés kérdése azzal, hogy Brüsszel folyamatosan a magyar szuverenitást támadja.

A bevezetés melletti szavazatokban komoly korosztályi különbségek figyelhetők meg. A forint mielőbbi cseréjét legnagyobb arányban a 40-59 évesek, tehát a középkorúak támogatják (71 százalék), a fiatalabbaknál (18-39 évesek) ez az arány jóval kevesebb, itt csak a válaszadók 58 százaléka voksolt a gyors valutaváltás mellett, míg a 60 év felettieknél 65 százalékos a támogatottság.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!