Rasszista demonstrációt tartottak a belvárosban, a rendőrség többeket feljelentett

Fotó: Reviczky Zsolt/HVG

Cigányellenes tüntetést tartott ma a “Nemzeti Jogvédő Szolgálat” biztosításával a Mi Hazánk Mozgalom a belvárosban. A demonstrációt a múlt hétvégén a Deák téren halálra szúrt két fiatal tragédiája miatt hirdették meg. A tüntetők először az Országos Roma Önkormányzat előtt gyülekeztek, ahol beszédek hangoztak el, végül onnan vonultak át a Deák térre.

A téren elég sokan összegyűltek, alsó hangon is lehettek pár ezren, többen füstgránátot kezdtek el lobogtatni, és egy jó darabig azt skandálták, hogy:

“igenis van cigánybűnözés”.

A párt a felvonulását annak ellenére tartotta meg, hogy a rendőrség szerdán bejelentette, nem engedélyezi azt a járványhelyzet miatt. Aki ennek ellenére is elmegy a tüntetésre, az szabálysértést követ el – közölték.

Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa a tüntetés elején emiatt el is mondta, hogy

a helyszínen lévő rendőrök már “el is kezdték vegzálni a megjelent bajtársaikat”,

többeket állítólag igazoltattak, Novákkal pedig közölték, hogy feljelentik szabálysértés miatt. A szélsőjobboldali politikus azt mondta: bárki, akit megbüntetnek, számíthat a Mi Hazánk jogi támogatására.

A tüntetésen többen is felszólaltak, pl. Toroczkai László pártelnök, Novák Előd, Gaudi-Nagy Tamás “nemzeti” jogvédő, volt képviselő, valamint Apáti István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.

Toroczkai úgy fogalmazott, örültek volna, ha a rendőrség “ilyen nagy létszámban biztosította volna a magyar emberek biztonságát is”, ehelyett szerinte inkább a “bűnözők oldalára állt, és az ő érdekeit képviselte”.

Apáti István arról beszélt, hogy kezdeményezni fogja az igazságügyi miniszternél az életfogytiglani börtönbüntetés büntethetőségének szigorítását, a hatályos szabályozás szerint ugyanis csak 20 éves kortól lehetséges a kiszabása, márpedig a hétvégi bűncselekmény feltételezett elkövetője még csak 18 éves, ezért rá nem vonatkoztatható. Így Apáti szerint akár az a helyzet is előfordulhat, hogy nemhogy életfogytiglant nem kap majd az elkövető,

“de 31 éves korára már újra köztünk járhat”.

Apáti azt mondta: visszamenőleges hatállyal ugyan a mostani gyilkosság elkövetőjére már nem lenne vonatkoztatható a megváltoztatott törvény, de a jövőbeliekre a reményeik szerint igen. Apáti cigányellenes szólamokkal (a feltételezett elkövető Cs. Krisztiánt pl. “rasszista cigánynak”, vagy a saját megfogalmazásában: “nácigánynak” nevezte) teletűzdelt felszólalása amúgy – talán a fokozott rendőri jelenlétnek és fellépésnek köszönhetően is, de – nem váltott ki túl sok reakciót a megjelentekből, hiába próbálkozott serényen etnikaivá átszínezni a hétvégén történteket, csak udvarias tapsolást kapott válaszul a tömeg részéről.

Novák a beszédek végén arra kérte a tüntetőket, miután a rendőrség nem adott engedélyt a demonstrációra, és emiatt nem is volt hajlandó biztosítani a Roma Önkormányzattól való áthaladást a Deák tér irányába – ahol a tüntetők később mécseseket helyeztek el az áldozatokra emlékezve -, hogy “menjenek át egyesével”.

A Mérce videóbeszámolóját a tüntetésről itt lehet visszanézni:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!