Megmondták Orbánnak mit kell tennie, hogy ki tudjunk lábalni a válságból

A kormány bejelentése szerint hamarosan véget ér a rendkívüli jogrend, a járvány hulláma úgy tűnik lecsengett, tehát itt az ideje hát felmérni a károkat, levonni a tanulságokat, és megtenni a szükséges lépéseket a válságból való kilábalás érdekében. Mindezekről Tóth Bertalan az MSZP elnöke írt a Népszavában.

Az MSZP a vírusjárvány kirobbanásakor is felelős ellenzékként viselkedett, számos olyan szakmai javaslatot tett le, melyet a kormányzat meg is valósított, bár nem hencegtek vele, hogy az ellenzék javaslatát fogadták meg. Ma már az is világosan látszik, hogy Tóth javaslata a felhatalmazási törvény parlamenti vitájában is teljesen elfogadható lett volna, hiszen

ma is az általa javasolt 90 napos felhatalmazási időn belül vagyunk.

Az MSZP elnöke a Népszavában arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány elszalasztotta a korai beavatkozással járó előnyöket, nem lépett időben a válság gazdasági és szociális hatásainak csökkentése érdekében, kirúgások, fizetéscsökkenés, cégcsődök indultak el, a válság mélysége egyelőre felmérhetetlen.

Véleménye szerint nem várhat 2021-ig, hogy a szétszakadt szociális hálót befoltozzák, ezért olyan gyors tervre van szükség, amely

  • rövidtávon meggátolja a radikális jövedelem- és fogyasztáscsökkenést, biztosítja a hétköznapi megélhetést
  • új munkahelyeket eredményez olyan tevékenységekkel, amelyek hozzájárulnak Magyarország zöld, fenntartható és igazságos irányba állításához
  • tudást és képességeket ad mindenkinek ahhoz, hogy sikeres életet szervezhessen, értelmes, értékteremtő munkát végezhessen, és eredményes életet rendezhessen be.

Mindezek mellett Tóth Bertalan egy komplett javaslat csomagot is körvonalaz, mely kitér

  • az értékálló nyugdíjemelésre és a nyugdíjas társadalmon belüli indokolatlan különbségek csökkentésére,
  • az otthonokat célzó energiahatékonysági- és zöld fejlesztési programra,
  • egyészségügy területén újra gondolt ellátási rendszerre,
  • a tudáshoz való egyenlő hozzáférést is biztosító, modern oktatásra.

Az MSZP kilábalási terve világos: védelem, fejlesztés, tudás.

A kormány hamarosan leteszi az asztalra a jövő évi költségvetési tervét, amiből ki fog derülni, vajon ugyanígy gondolkozna-e, vagy pedig a jövőben is csak a haverok zsebének megtömését segítő intézkedéseket hoznak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!